
Fotó: Boda L. Gergely
Miközben Marosvásárhely magyarsága azt várja, hogy beteljesüljön Peti András alpolgármesternek a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó ígérete, Dorin Florea polgármester azt hangoztatja: a közigazgatási törvény nem teszi lehetővé, hogy a megyeszékhelyen kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki.
2014. július 02., 09:532014. július 02., 09:53
2014. július 02., 11:162014. július 02., 11:16
Újságírói kérdésre, miszerint: miután a hétvégén a helyére került a Dr. Kozma Béla kétnyelvű tábla, ezután is ilyen iramban és módon fogják „szotyogtatni” a román és magyar feliratú utcanévtáblákat, vagy egyszerre helyezik ki őket. Dorin Florea kijelentette: „a Peti-táblácskákat (plăcuţele lui Peti) nem fogják kitenni”.
Megismételte, amit korábban is mondott: a közigazgatási törvényben nem szerepel a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó előírás, s a városháza pontosítást kért ez ügyben a szakminisztériumtól. Azt a választ kapták, hogy a törvény nem teszi lehetővé kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, pont úgy, ahogy tiltja, hogy a közlekedési táblák kétnyelvűek legyenek. „Az RMDSZ-ben belül nézeteltérések vannak a kétnyelvű táblák kihelyezését illetően, és Peti András próbál mindenkinek megfelelni. Sajnos vannak olyanok, akik csak a feszültséget akarják szítani a románok és a magyarok között, ezért nyilatkoznak állandóan a kétnyelvű táblákról és az Unirea Főgimnázium beolvasztásáról. A politikusok nem kellene beleszóljanak a közigazgatási ügyekbe, és a tanügybe sem” – mondta Florea.
Törvényesek a kétnyelvűségi határozatok
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője, Szigeti Enikő a Székelyhon érdeklődésére elmondta: Románia aláírta a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben a helységnevek kétnyelvű feliratozása, használata tételesen szerepel. A háttérjelentések nyomán a szakértők pontosítottak: a földrajzi helységnevekre vonatkozó részek érvényesek az utcanévtáblákra is. Példa is volt, az utcanévtáblákon helyesen így kell szerepeljenek a nevek: str. Justitiei/ Bíróság utca.
„Az országban számos településen, Maros megyében például Mezőbándon és Marosszentgyörgyön a helyi önkormányzatok határozatot fogadtak el a kétnyelvű táblákról, s mivel a prefektus nem támadta meg, életbe tudták ültetni. Ha a prefektus nem támadott meg egy ilyen fontos, a kétnyelvűségre vonatkozó határozatot, azt jelenti, hogy az törvényes. Ha a szomszédos településeken megfelelő volt, akkor Marosvásárhelyen is törvényes lenne.”
Az értesüléseink szerint pihenőszabadságon levő Peti András alpolgármestert többszöri próbálkozásaink ellenére sem sikerült elérnünk.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!