
A januári kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt május másodika helyett csak július másodikán adják át a Nyomda utcai (Egressy Gábor utca) volt zsidó kultúrházba költözött Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház új székhelyét.
2012. június 07., 13:582012. június 07., 13:58
2012. június 07., 18:582012. június 07., 18:58
Az Ariel bábszínház jelenlegi, Posta utcai székhelyét a református egyház igényelte és kapta vissza, ezért a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmény a volt zsidó kultúrházba költözik (fotó), ahol korábban a Törpe (Pitic) gyermekmozi és a Haladás (Progresul) filmszínház is működött.
„A munkálatokat 2010. november 2-án kezdtük, az eredetileg tervezett átadási határidő 2012. május 2. volt, de a téli kedvezőtlen időjárás miatt július 2-re halasztódott. Az épület B kategóriás műemlék, 1927-ben zsidó kultúrháznak épült, majd 1945-ig a Marosvásárhelyre látogató vándorszínházakat fogadták. Ezután államosították és mozi működött itt, most pedig a bábszínház román és magyar társulatának lesz a székhelye”– ismertette csütörtökön az intézmény igazgatója, Gavril Cadariu (balra). Megtudtuk, a bábszínház mellett 0-3 év közötti gyerekek számára is készítenek előadásokat, valamint felnőttelőadásoknak és animációnak is helyet biztosítanak.
A nagyterem 175, a kisterem 74 férőhelyes lesz, az emeleten művészfilmek vetítésére alkalmas 34 férőhelyes konferenciatermet rendeznek be. Szabadtéri színpadot is kialakítanak 30 fő számára, és kávézó is várja majd az érdeklődőket. A volt Törpe mozi épületét lebontották, így a felület több mint 700 négyzetméter, a befektetés 7 millió lej, a berendezésre pedig további 2,8 millió lejt különített el a megyei tanács. „Ezt az összeget abból fedeztük volna, amit a Ponta-kormány egyelőre zárolt, és tervezi, hogy visszavegye. Mi nem módosítottuk a költségvetést, remélem, végül megkapjuk a pénzt, és akkor ősztől már itt kezdi az új évadot az Ariel” – fogalmazott a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!