
Kedden délben egy Bukarestből érkezett belügyminisztériumi helikopter kiemelte a hétfőn este a Maros megyei Tóhát egyik halastavába zuhant gép maradványait. Azelőtt néhány órával a búvároknak sikerült a felszínre hozniuk a helikopterbaleset ötödik és egyben utolsó áldozatát is. A légi balesetben Sorin Ţerbea marosvásárhelyi ismert vállalkozó, egy német üzletember, felesége és fia, valamint a gép pilótája a helyszínen szörnyethaltak, a házigazda jobb kezének számító Emilia Morar pedig csodával határos módon épen megmenekült.
2013. július 30., 17:112013. július 30., 17:11
2013. július 30., 17:122013. július 30., 17:12
A marosvásárhelyi búvároknak sikerült megtalálniuk az ötödik és egyben utolsó áldozatát is annak a helikopterszerencsétlenségnek, amely hétfőn este történt a mezőségi Tóháton. Negyed kilenc környékén, több szemtanú előtt Sorin Ţerbea új, fekete színű, hétszemélyes helikoptere alig pár perccel a felszállás után a Maros megyei község egyik halastavába zuhant. A baleset következtében a pilóta és négy utasa – többek között a gép tulajdonosa – a helyszínen életét vesztette, egy személy pedig csodával határos módon néhány apróbb zúzódással megúszta. A kedden délben a fővárosból érkező mentőhelikopter a lezuhant gép roncsait is kiemelte az alig másfél méteres mély tóból.
Öt halott és egy csoda
A szerencsétlenség előtt Sorin Ţerbea, Emilia Morar és egy háromtagú németországi család azzal búcsúzott el Ovidiu Petru Oltean tóháti polgármestertől, hogy pár héten belül egy németországi ajándékkal, egy tűzoltókocsival térnek vissza a mezőségi községbe.
„Én még azt kérdeztem a német házaspártól és fiúktól, hogy biztos, hogy helikopterrel akarnak most, rögtön visszatérni Marosvásárhelyre, ne adjak inkább később egy autót? Nemmel válaszoltak” – idézte fel a többórás találkozásuk utolsó mozzanatait a helyi elöljáró. Ţerbeanak és pilótájának, Vasile Constantinnak ugyanis azok után vált sürgőssé a hazatérés, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség telefonon értesítette, hogy egy újabb kihallgatáson kell jelentkezniük. A tóháti polgármester szerint a hír mindkettőjüket felkavarta, ugyanis lezártnak hitték a 2011-es, Csúszópénz a helikopterben néven elhíresült dossziét.
A tó szomszédságából felszállt gép – a szemtanúk vallomása szerint – alig egy pár percet maradt a levegőben, majd egy hirtelen manőver következtében zuhanni kezdett. Ovidiu Petru Oltean úgy tudja, a helikopter mindössze kétszáz méterről esett a tóba.
A helyszínre siető Corneliu Grosu prefektusnak egy pár mondatot sikerült váltania a baleset túlélőjével, Emilia Morarral. A kormánybiztos elmondta, hogy a nő úgy emlékszik, a helikopter elérte a tó vizét, amikor a pilóta elveszítette a gép fölötti uralmát. A horgászok viszont másként idézték fel a balesetet. Ők úgy látták, hogy felemelkedés után, a tó fölött kezdett el ficánkolni a helikopter, majd a vízbe zuhant.
„Miután a luxusautóval érkező öt személy gépre ült, a helikopter gond nélkül felszállt. De egy pár pillanaton belül megdőlt, és zuhanni kezdett” – mesélte Adrian, a mintegy húsz horgász egyike. A tó partján lévő emberek nagyon megijedtek, attól tartva, nehogy felrobbanjon a gép. Aki rávette magát, hogy vízbe szökjön, az egy helyi gazda, Ioan Sumane volt. A traktorista, aki megvallotta, hogy ő maga is félve úszott a roncs felé, azok után szánta el magát, hogy meghallotta az egyik túlélő segélykiáltását. A kimentett nő Sorin Ţerbea nevét is emlegette, de ekkorra már tisztává vált, hogy a vállalkozó helyben szörnyet halt. A szemtanúk szerint a szétroncsolódott gép letépte a bal karját és testét is megcsonkította.
A baleset egyetlen túlélője, a Ţerbea bizalmi emberének számító Emilia Morar épségben, de sokkos állapotba került a marosvásárhelyi sürgősségire. A katasztrófát követően a rohammentők szolgálatos orvosa, Lavinia Orac meglepően jónak tartotta a túlélő állapotát. Kezelőorvosával nem sikerült beszélnünk, de egyik kolléganője, Liliana Rusu, a Hotel President menedzsere is megerősítette, hogy a hölgy fizikailag jól van, még csak egy kéz- vagy lábtörést sem szenvedett.
A teremfocicsapatért aggódnak
Az üzletember cégcsoportjában és az általa pénzelt teremlabdarúgó klub háza táján egyrészt gyászos hangulat uralkodik, másrészt senki nem tudja a választ a hogyan továbbra. „Ezt a kérdést én is feltettem magamban, de a választ nem tudom – látta be lapunknak nyilatkozva a City’Us sajtószóvivője, Vlad Podar. – Mindkét csapatot beírattuk a bajnokságba, Kacsó Endre vezetőedző a jövő hétfőre hívta össze a keretet. Hogy mi lesz hétfőn és az után, a jövő titka. Jó lenne valamilyen formában folytatni, elvégre Marosvásárhely bajnok is, kupagyőztes is, ráadásul a nemzetközi kupasorozatban érdekelt.”
Azon túl, hogy a hír lesújtotta a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF), melynek vezetőtestületében Ţerbea a futsal érdekeit képviselte, a föderációnál is a vásárhelyi csapat jövőjéért aggódnak. „Sorin Ţerbea volt a lelkünk, szívünk. Hiányában, nagyon reméljük, hogy a helyhatóságok a klub mellé állnak, majd kerül egy olyan ember is, aki folytatná elhunyt barátunk munkáját” – fejtette ki lapunknak Radu Petre, a FRF keretében működő teremlabdarúgó bizottság titkára.
Az évek során a minden idők legeredményesebb hazai futsalcsapatát a pályán kívül csupa balszerencse üldözte. Előbb a vásárhelyi csapat szülőatyja, Kiss István távozott az élők sorából, majd kis időre rá, az ügyvezetői feladattal megbízott Dorin Naste halt meg, szintén fiatalon. 2011 őszén a City’Us két hónapra újból elárvult, amikor a DNA elrendelte Ţerbea letartoztatását.
A bajt okozó helikopterek
Sorin Ţerbeának, Marosvásárhely egyik legismertebb és legbefolyásosabb üzletemberének másodjára okozott bajt a saját helikoptere. Előbb 2011-ben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal vádolta, hogy pilótáján keresztül 19 ezer euróval vesztegette meg a hazai futballbírók vezetőtestületének akkori elnökét, Sorin Avramot. Az üzletember, aki az ügyészek szerint ingyen utaztatta akkori, még csak ötszemélyes helikopterén Avramot, azért ajánlott csúszópénzt a bírói testület elnökének, hogy az általa elnökölt bizottság kizárólag Marosvásárhely-barát játékvezetőket delegáljon az akkor még 1. Ligában játszó FCM meccseire. Ţerbea és Avram 58 napot töltöttek a bukaresti rendőrség fogdájában. A vásárhelyi üzletembernek már a ’90-es éves derekán meggyűlt a baja a törvénnyel; akkor gépkocsi csempészet miatt tartóztatták le és ítéltek börtönbüntetésre.
A Salubriserv köztisztasági vállalat, a bőrgyárból alakított Hotel President, a Giorgia Group szállítmányozási cég és más kft-k és részvénytársaságok tulajdonosaként Sorin Ţerbea egyébként nem csak a város egyik legismertebb üzletembere volt, hanem az egyik legvitatottabb személyisége is. Egyformán jó barátság kötötte a politikum bizonyos élenjáróihoz – első sorban Dorin Florea polgármesterhez, annak személyes tanácsadójához, Claudiu Maiorhoz, valamint Frunda György ex szenátorhoz – és az alvilághoz. Jópofa, vicces, de olykor agresszív ember hírében állt, aki olykor fittyet hányt a törvényekre, máskor viszont saját zsebéből sport- és művelődési rendezvényeket támogatott.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!