
Fotó: Gligor Róbert László
A szombat esti felhőszakadás számtalan bosszúságot hozott ismét a marosvásárhelyieknek: az utcák, terek tavakká változtak, a közlekedésben fennakadások keletkeztek.
2014. július 27., 13:182014. július 27., 13:18
2014. július 27., 13:192014. július 27., 13:19
De azok sem tudhatták igazán biztonságban magukat, akiket a Tudor lakótelepi Gyémánt piacon talált az égszakadás. A fedett tér esővízelvezetői nem bírták a hirtelen lezúduló csapadékmennyiséget, egyikük meg is nyílt, és valósággal elöntötte a dinnyerészleget.
Az elárusítók megpróbálták seprűvel elvezetni a vizet a lefolyó felé, míg a túloldalon egy lefolyó csatorna repedt meg és gejzírként lövellte ki a vizet, a még néhány kószáló vásárlónak okozva bosszúságot, akiknek kerülgetniük kellett az asztalokat.
Az ár a környező utcákat is ellepte, csakhamar tengelyig jártak a vízben az autók, de a gyalogosforgalom is lehetetlenné vált, akár több száz métert is kénytelenek voltak kerülni az emberek, hogy leléphessenek a járdáról.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!