Ezrek a parkolóház ellen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kétezernél több marosvásárhelyi nem ért egyet azzal, hogy a Kultúrpalota mögé egy magáncég emeletes parkolóházat építsen, eddig ugyanis ennyien írták alá a Kovács István által megfogalmazott petíciót. A marosvásárhelyi történelmi egyházaknál, de az interneten is csatlakozni lehet azokhoz, akik úgy gondolják: nem a százéves impozáns épület mögé kell az ötszintes épületet felhúzni.

Simon Virág

2014. január 07., 18:232014. január 07., 18:23

2014. január 07., 18:372014. január 07., 18:37

 

Mint már beszámoltunk róla, Kovács István magánszemélyként indított kampányt, amellyel szeretné megakadályozni, hogy egy magáncég, az önkormányzat elvi beleegyezésével, ötszintes parkolóházat építsen Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota háta mögé. Az építkezés, illetve a létesítmény használata során sérülhet, károsodhat az impozáns épület. Mivel a Kultúrpalota első kategóriás műemlék épület, csak a műemlékvédelmi igazgatóság és a szakminisztérium jóváhagyásával lehet a közvetlen közelében építkezni. Egyelőre ilyen engedéllyel az építtető nem rendelkezik.

Közvitát is szerveznek

A Székelyhon.ro érdeklődésére Kovács István elmondta: eddig 1742 aláírást gyűjtött össze, a Kultúrpalotában tartandó előadások előtt és után az előtérben népszerűsíti az ügyet. „Az online petíciót, amely a Kultúrpalota Facebook-oldalán elérhető, több mint hétszázan írták alá, a magyar történelmi egyházaknál levő íveket még nem összesítettem. A vártemplomi, a kövesdombi, a Ludas és Vihar utcai, a volt November 7 lakótelepi, valamint cserealjai református, a cserealjai és főtéri római katolikus gyülekezetek irodáiban január végéig lehet aláírni a tiltakozó íveket. Hangsúlyozom: nem a fedett parkolóház ellen kampányolok, hanem azt szeretném, hogy ne a Kultúrpalota mögé építsék meg azt, veszélyeztetve a város egyik legimpozánsabb épületét” – mondta a kezdeményező, aki arról is beszámolt, hogy január végén közvitát szervez, amelyen neves magyarországi és bukaresti szakemberek véleményt nyilvánítanak a tervről, és az építkezés esetleges következményeiről. A közvita magyar nyelvű lesz, de román szinkrontolmács fordítja majd az elhangzottakat.

Meg kell várni az engedélyeket

A december közepén szervezett kerekasztal-beszélgetésen Soós Zoltán önkormányzati képviselő, a Megyei Múzeum igazgatója kifejtette: elméletileg a képviselő-testület visszavonhatja a palota mögé tervezett emeletes parkolóház megépítését lehetővé tevő határozatát, de ez azt feltételezi, hogy fel kell ajánljanak egy másik területet a versenytárgyaláson kiválasztott építőnek, és hajlandók kell legyenek arra is, hogy kártérítést fizessenek neki. Peti András alpolgármester portálunknak elmondta, egyelőre nincs mit tenni ebben a kérdésben, akkor lehet majd lépni, ha a műemlékvédelmi szakigazgatóság, illetve a szakminisztérium nem adja meg az építkezési engedélyt. Akkor lehetne tárgyalásokat kezdeményezni az építő céggel, s új területeket felajánlani, mint például a Színház mögötti parkoló, vagy esetleg a Maros Mall mögötti terület, ez utóbbi azonban nincs a város tulajdonában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés