
Erdély több településéről – Nagybányáról, Koltóról, Székről, Szatmárnémetiből és a Székelyföldről – érkeztek magyar adventisták az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyenek a Tovább kell vinnetek! című Biblia-konferencián.
2013. szeptember 24., 17:412013. szeptember 24., 17:41
2013. szeptember 24., 18:162013. szeptember 24., 18:16
Érdeklődésünkre Szász Ernő, a Romániai Hetednapi Adventista Egyház Uniója, Etnikai Csoportok Osztály igazgatója, főszervező elmondta, hogy legutóbb 1948-ban volt az erdélyi magyar adventistáknak Biblia-konferenciája, de a nagy érdeklődésre való tekintettel biztos, hogy nem fognak ilyen sokat várni a következőig. „Tavaly ősszel merült fel az ötlet, hogy jó lenne egy Erdély szintű Biblia-konferenciát szervezni, összegyűjteni a magyar adventistákat, lehetőséget teremteni nekik, hogy találkozzanak, együtt hallgassák az ige üzenetét, imádkozzanak, énekeljenek. Nagy örömömre szolgált, hogy a zord időjárás és a nem kis távolságok ellenére sok helyről, szép számban eljöttek testvéreink. A marosvásárhelyi Sportcsarnokban szombaton kétezer-ötszázan voltunk, s hiszem, hisszük, hogy Isten is jelen volt. A felszólalók azt hangsúlyozták, hogy tovább kell vinnünk a krisztusi örökséget, az evangélium üzenetét: az egyedüli üdvözítő Jézus Krisztus. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha ismerjük és megőrizzük nemzeti és vallási identitásunkat. Arra bátorítottuk az egybegyűlteket, hogy személyes életükön, bizonyságtételükön keresztül vallják meg a Jézus Krisztusba vetett hitüket, reménységüket ” – mondta Szász Ernő, aki arról is beszámolt, hogy a találkozón tizennégy kórus lépett fel, énekkel is dicsőítve Istent. A háromnapos találkozó egyik legszebb pillanata az volt, amikor a zsúfolásig megtelt Sportcsarnokban felállított színpadon két idősebb személy átadta a fiataloknak a meggyújtott fáklyát, arra biztatva őket, hogy a hitet, az evangélium üzenetét vigyék tovább, és megígérve, hogy ők maguk is továbbviszik azt. „Örömteli, áhítatos ünnepség volt, együttlét Istennel és egymással, jó alkalom a találkozásra és a feltöltődésre” – összegzett Szász Ernő.
Marosvásárhelyen öt adventista gyülekezet van, ebből kettő magyar, kettő román és az ötödik kétnyelvű, de tagjainak nagy része magyar. Összesen 1177 gyülekezeti tagot tartanak számon, az elmúlt években nem csökkent a közösségek létszáma.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!