
A marosvásárhelyi OLi! Management idén is megszervezi az 1999-ben elkezdett hagyományos Rock Christmas-koncertet, amelyet immár harmadik alkalommal Eurock Christmas fesztivál címmel tartanak, december 22-én, vasárnap.
2013. december 16., 11:162013. december 16., 11:16
2013. december 16., 11:352013. december 16., 11:35
Az ötletgazda és főszervező Boros Olimptól megtudtuk, első alkalommal a magyarországi Szepultúra tribute-együttes, tavaly pedig a kolozsvári Guerrillas volt a rendezvény főzenekara, és idén is Kolozsvárról érkezik a gótikus power-doom metált játszó Vespera, mégpedig Dudu Isabel énekessel. A Vespera tavaly elnyerte a Posada Rock Országos Fesztivál nagydíját, stílusuk pedig egyedinek számít Romániában. Fellép továbbá a kolozsvári bázisú, de az ország több városából származó zenészekből álló Times of Need, amelyet a Truda együttes ex-gitárosa, Feri Kilin, alias Mrr. Proper alapított 2013-ban, mint Románia első és egyetlen Southern Rock zenekara. Továbbá előzenekarként koncertezik a Tornado, a Cover, az Acélszív – Ossian Tribute Band, valamint a fiatal és kizárólag lányokból álló Mantis együttes.
A harmadik Eurock Christmas-koncertet a Sörház (Sinaia) utca 3. szám alatti Jazz & Blues Clubban tartják december 22-én, vasárnap 18 órától, éjfél után pedig a főszervező Boros Olimp rock dj-ként várja a bulizni vágyó érdeklődőket. A belépők a helyszínen 15 lejbe, illetve egyetemistáknak és diákoknak 12 lejbe kerülnek, amelyben a tombola is benne van. Asztalt a 0724-400.322-es telefonszámon lehet foglalni.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!