
Fotó: Gligor Róbert László
Idén is Nyárádszeredában rendezi meg hagyományos évi rendezvényét a Nyárádmente Kistérségi Társulás: az idei programokban kiemelt szerepet szántak az értékmentés és a helyi termékek fogalmának.
2014. július 30., 17:252014. július 30., 17:25
2014. július 30., 17:572014. július 30., 17:57
A rendezvény célja a térség kulturális örökségének, hagyományainak bemutatása és a helyi termékek turisztikai úton való értékesítése. Az esemény a nyárádmenti önkormányzatok közötti partnerség, a civil, vállalkozói és önkormányzati együttműködés jegyében zajlik. Idén jelentősebb anyagi támogatást nyújtott a szervezőknek Maros Megye Tanácsa, de a nyárádszeredai önkormányzat is besegített.
Értékmentés minden téren
Nagy hangsúlyt fektet a kistérségi társulás a hétvégi programokban a helyi értékekre. Pénteken délután többórás értekezletet szánnak a témának, ahol a vidék természeti, tárgyi és szellemi örökségét, ennek számbavételét és ápolását taglalják az Érték, értik? Alternatívák falun címmel. A kerekasztal megbeszélés három témakört ölel fel.
Elsőként a nyárádmenti LEADER program sikertörténeteiről és a következő fejlesztési időszak vidéki pályázati lehetőségeiről beszélget Antal Zoltán munkaszervezeti vezető és Kupán Edit közgazdász. Ezután a népi kultúra kerül előtérbe. Herczku Ágnes, a Fölszállott a Páva házigazdája a műsor sikertörténetéről számol be, majd Ritziu Ilka-Krisztina a Bekecs néptáncegyüttest, a Nyárádmente kulturális nagykövetét mutatja be, illetve a Pávában való szereplésük kulisszatitkaiból ismerhetünk meg néhány érdekességet. Végül Vajda András és Barabás László néprajzkutatók az Értékek a Nyárádmentén című projektről és annak eredményeiről számolnak be. A program végén bemutatják az éppen folyamatban levő Vidék Kaland című projektet, majd tapasztalatairól maguk a „kalandorok” tartanak élménybeszámolót.
Kézműveseké lesz a főtér
A Nyárádmente Kistérségi Társulás idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a kézműves és hagyományos helyi termékek kiállítását és vásárát. Idén is a főtéren állítottak fel standokat az árusok, termelők, kézművesek számára, akik pénteken és szombaton mutathatják be kínálatukat az érdeklődők és vásárlók számára. A hét közepéig negyvennél több kézműves jelentkezett be fa-, szalma-, gyékény- és kerámiatárgyakkal, mézeskaláccsal, házi készítésű szappannal, gyurma-, gyöngy-, papírcsík- és horgolt ékszerekkel, faliszőnyegekkel, varrottasokkal, nemezelt tárgyakkal, festett üveggel, szárazvirág-kompozíciókkal, a termelőknél lehet majd bort, pálinkát, zöldséget, méhészeti termékeket kóstolni és vásárolni. A főtéren idén nemcsak nézelődni és vásárolni lehet, hanem kézműves sátrat is felállítottak, ahol pénteken a fazekasságot ismerhetik meg az érdeklődők, de ki is lehet majd próbálni a korongolást, edényformálást, apróbb tárgyak készítését. Saját standdal jelen lesz a Kistérségi Társulás, a LEADER, a Natura 2000, Bekecs néptáncegyüttes, valamint a helyi kórház és a SMURD.
Lesz szórakozási lehetőség is
A rendezvénysorozat indítása egybeesik az augusztus 1-jei országos kirakodóvásárral: a piactéren és környékén rengeteg árus és vásárló lesz, a gyerekeknek számára a piaci légvár, valamint a mászófalak, hinták is biztosítják a szórakozást, de pénteken délben a főtéri játszótéren is szerveznek számukra programokat. A felnőtteket szombaton és vasárnap könyvbemutató, színházi előadások, fotókiállítás várja, a sportok kedvelőit szombaton és vasárnap focimeccsekre és autós ügyességi versenyekre hívják. Aki ezekben sem talál kedvére való programot, az a szórakozási lehetőségek között válogathat: péntek este főleg a néptánc és a Bekecs együttes kap helyet a főtéri színpadon, de fellép az aszódi filharmonikus zenekar, Hercku Ági és a Banda, szombaton este kerül sor a Bekecsalja Szépe szépségversenyre, miközben a New Proscenium, Corax, Chrom, Vecker koncertezik, sztárvendégként Kalapács József és a Cold Taste lép fel, éjféltájra pedig tűzijátékot ígérnek a szervezők.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!