A dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes szeptember 16-19. között a görögországi Kamena Vourla városban, az Égei-tenger partján vett részt folklórfesztiválon, ahol fellépésükkel igen nagy sikernek örvendtek.
2013. szeptember 25., 16:232013. szeptember 25., 16:23
2013. szeptember 25., 17:192013. szeptember 25., 17:19
A négy nap alatt a fesztiválon részt vevő görögországi, ciprusi, máltai, montenegrói, albániai, lengyelországi, törökországi, horvátországi, magyarországi és romániai együttesek országaik népszokásaiból, folklórjából, viseleteiből, néptáncaiból tartottak bemutatót.
A Kökényes előadása annyira tetszett a nézőknek, zsűrinek, de a vendégfogadó város vezetőségének is, hogy a fesztivál végén érdemérmet és kupát adományoztak a dicsőszentmártoniaknak, egyúttal ki is nevezve őket a fesztivál legjobb együttesének.
A dicsőszentmártoni táncosok már számos meghívást kaptak fesztiválokra a 2014-es évre – többek között Bulgáriában, Törökországban és Horvátországban lépnek majd fel. A görögországi útjukat a dicsőszentmártoni önkormányzat támogatta.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!