Épül a park Nyárádremetén

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Elkezdődött Nyárádremete központjában a rég tervezett zöldövezet építése. A megvalósításhoz szükséges összeget már előzőleg elkülönítették az idei költségvetésben. A kiszemelt területen az egykori pékség leromlott épülete állt, októberben ezt lebontották.

Gligor Róbert László

2013. december 02., 09:412013. december 02., 09:41

2013. december 02., 09:412013. december 02., 09:41

Az így nyert tér elején, az út menti járda közvetlen közelében állt az ezeréves ittlétünkre emlékeztető millenniumi oszlop. Ezt bennebb költöztették, új alapzatot építettek számára és nemrég felállították az új helyére, ami miatt a munkálatok a vártnál több időt vettek igénybe. Megtörtént a tér talapzatának elkészítése, amely során vízelvezető-rendszert építettek, hogy a csapadékvíz gyorsan elszivárogjon, így télen a fagy ne károsíthassa a szilárd burkolatot. Elkezdték a szegélykövek lerakását is, ezt követően a területet földdel töltik fel, majd térburkoló köveket helyeznek el a járdák kialakítására. Az emlékmű körül macskakövet szerettek volna lerakni, de ez igen költséges, négyzetméterenként száz lejbe került volna – részletezte Magyari Péter polgármester.

Ünneplő hely is lesz

A tér hátsó felében játszóteret alakítanak ki, padokat, asztalokat és ping-pong asztalt állítanak fel. Az emlékmű elmozdítását nem nézték jó szemmel az idősebb lakosok – ismeri el az elöljáró, de szükség volt rá, ugyanis a remeteiek a templomi emlékezés után minden március 15-én itt gyülekeznek ünnepelni. Amellett, hogy az emlékművet ki akarták emelni, azért is helyezték bennebb, hogy akkora teret nyerjenek, ahol két-háromszáz ünneplő személy is elfér, akiknek nem az út szélén kell ezentúl szoronganiuk – érvelt a községvezető. A templomban van ugyan márványtábla, de köztéri emlékmű nem őrzi a világháborús hősök emlékét a faluban. Így a helyiek a millenniumi obeliszknél szoktak ünnepelni, bár Magyari azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőben itt emlékművet kaphatnak a hősök is.

Ha az időjárás engedi

A területrendezési munkálatokat még az idén be szeretnék fejezni, amennyiben az időjárás is kedvező lesz. Ezeket a munkálatokat azért szeretnék befejezni, hogy tavasszal füvesíthessék a helyet és elhelyezhessék a játszótéri bútorzatot. Az építkezési munkálatot és a bútorzat megépítését és kihelyezését egy-egy helyi vállalkozó végzi. A közteret élősövénnyel kerítik be, de amíg az megnő, ideiglenesen kerítést építenek a tér köré.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés