Emlékezés a Székely Vértanúk emlékművénél

Szombaton délután 5 órakor, a mai Székely Vértanúk útján levő emlékműnél, ott, ahol 158 évvel ezelőtt bitó alá vitték bágyi Török János tanárt, martonosi Gálffy Mihály szolgabírót, teleki Horváth Károly földbirtokost, néhány száz emlékező gyűlt össze, hogy fejet hajtson a szabadságharc későbbi áldozatainak emléke előtt.

Bakó Zoltán

2012. március 11., 11:472012. március 11., 11:47

2012. március 11., 15:262012. március 11., 15:26

Immár második éve, hogy a vértanúk napján megemlékeznek róluk, korábban ugyanis érthetetlen módon jobbára csak március 15-én gyűltek össze a marosvásárhelyiek a Postaréten, a forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezve, mintha a városnak nem lennének saját szabadságharcos vértanúi.

A megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács szervezte, s a viszonylag kevés számú marosvásárhelyi mellett egész Székelyföldről érkeztek emlékezők, egyénileg vagy csoportosan.

Hősök a küzdelemben elesettek

Ötvös József vártemplomi református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora emlékező beszédében így fogalmazott: „Az élet örök törvényszerűsége szerint a szabadságharcokban mindig vannak győztesek és legyőzöttek, hősök és halottak egyaránt. De nemcsak azok a hősök, akik másokat legyőznek, hanem hősökké emeli az emlékezés a hitükért, igazságért, szabadságért, nemzetért meghalt, kivégzett küzdőket is. S ha van igazság a történelemben, akkor a győztesek neveit felejtik el hamarabb, s az ártatlanul meghaltak emléke sokáig, örökké él.” Boldogok voltak a székely vértanúk, mert hitték a szabadságot, s ha kellett ezért vállalták az üldözöttek gyalázatát.

És a többiek...

A megemlékezés másik felszólalója, Kalmár Ferenc magyar országgyűlési képviselő beszédében emlékeztetett arra, hogy a Marosvásárhelyen kivégzett vértanúk emléke a helybéliek számára szimbolikus értéket képvisel, annál is inkább, mert egy egész országrészt átfogó mozgalom áldozatai voltak. Mellettük nem szabad elfeledkeznünk a másik négy áldozatról, az alig néhány hét múlva ugyancsak Marosvásárhelyen kivégzett Bertalan László és Benedek Dániel földművesekről, a Várady-szabadcsapat tagjairól, vagy a Sepsiszentgyörgyön 1854. április 29-én mártírhalált halt Bartalis Ferenc és Várady József vértanúkról, mint ahogyan azokról sem, akiket a mozgalomban való részvételük miatt hosszú évekig tartó várfogságra ítéltek.

Szász Jenő MPP-elnök, valamint Gaudi-Nagy Tamás Európa-tanácsi képviselő felszólalásaikban a székely vértanúk áldozatának máig szóló üzenetéről beszéltek. A vértanúk eszmeisége a mai küzdelmünk mozgatórugója kell hogy legyen.

A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el az emlékmű talapzatán a két magyarországi főkonzulátus, az MPP megyei és az SZNT széki, valamint magánszemélyek, ifjúsági és hagyományőrző szervezetek részéről. Összesen 18 koszorú és virágcsokor díszítette az emlékmű talapzatát.

Gábor Áron-díjátadás

A megemlékezés után a résztvevők a Kultúrpalotába mentek, ahol esti ünnepi műsor keretében került sor a 2011-es évre szóló Gábor Áron-díj átadására. A Gábor Áron-díjat évről évre azok kapják, akik abban az évben a legtöbbet tették a Székelyföld önrendelkezése érdekében. Ezúttal az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjában tevékenykedő képviselőknek ítélték oda, akik közül csak ketten nem tudtak részt venni a rendezvényen. A döntés indoklásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra emlékeztetett, hogy az ET-ben tevékenykedő magyar képviselők 2010 őszén megígérték, hogy napirenden tartják a székely autonómia kérdését, és 2011-ben nem volt az ET-nek olyan plenáris ülése, amelyen ne kerültek volna szóba a székely autonómiatörekvések, majd felidézte: az igazi áttörést a 2011. évi 1832. számú határozat elfogadása jelentette, amely magyar kezdeményezésre tette a tagállamok feladatává az autonómia szavatolását az önrendelkezési jog biztosítása érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton