Emlékezés a Don-kanyarbeli áldozatokra

A marosvásárhelyi katolikus temetőben álló szobornál emlékeztek szombaton délelőtt a 70 évvel ezelőtti doni offenzíva magyar áldozataira, mintegy száz marosvásárhelyi és környékbeli lakos jelenlétében. Maros megyében sikerült azonosítani ötszáznegyven személyt, akik a Don menti harcokban és a hazafelé való menetelésben bizonyíthatóan részt vettek. Többségük már csak a családjaik emlékeiben él.

Bakó Zoltán

2013. január 12., 18:292013. január 12., 18:29

2013. január 14., 16:092013. január 14., 16:09

 

A hideg idő ellenére a megszokottnál többen gyűltek össze az immár tizedik éve álló, Bocskay Vince által megalkotott emlékmű előtt, hogy a magyar történelem egyik tragikus eseményére, a napra és szinte órára pontosan hetven évvel ezelőtt elkezdődött doni offenzíva után bekövetkezett véráldozatra emlékezzenek. 1943. január 12-én a Don mentén indult meg az a szovjet ellentámadás, amely a gyengén felszerelt második magyar hadsereg csaknem teljes megsemmisüléséhez vezetett. Egészen pontos adatot ma sem lehet tudni, de a hadtörténészek eddigi kutatásai alapján 149 974 magyar katona esett el, került fogságba, vagy sebesült meg a harcokban és a mínusz negyven fokos hidegben való visszavonulás során. Valamennyien áldozatok voltak, hiszen életüket, szabadságukat, egészségüket, fiatal éveiket áldozták a hon védelmére.

Katolikus, református, unitárius és evangélikus lelkészek osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel és imádkoztak a katasztrófa áldozatainak lelki üdvéért.

Hiányzik félmillió magyar gyermek

Ötvös József vártemplomi református lelkész szerint nem csak a győzteseknek kell találkozniuk a csatamezőkön elesettekért tartott megemlékezésen. A veszteseknek is kijár az emlékezés, azoknak a katonáknak, akik önhibájukon kívül kerültek bele a történelem sodrásába, s akiknek egyetlen „bűnük” az volt, hogy hűek maradtak katonai esküjükhöz. A másfél százezernyi veszteség egyúttal azt is jelentette, hogy az elkövetkező években nem született meg ötszázezer magyar gyermek, s ez máig tartó, és mindenre kiható sebet hagyott a magyarságban.

Nagy László unitárius lelkész arra reflektált, hogy az évből eltelt tizenkét nap alatt három megemlékezére is sor került Marosvásárhelyen – a fiatalon, csatatéren elesett Petőfire, majd madéfalvi veszedelem évfordulójára, most meg a doni katasztrófára kellett emlékeznünk. A magyarság gyászát a szeretet kell enyhítse.

Őrségváltás

Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az eltelt évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, a meg nem valósult tervekről is. Egyszersmind elmondta – öröm mindannyiunk számára, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket tovább akarják éltetni, s felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.

László Márton történész arról szólott, hogy az eltelt évek során csupán Maros megyében sikerült azonosítani ötszáznegyven személyt, akik a Don menti harcokban és a hazafelé való menetelésben bizonyíthatóan részt vettek. Többségük sajnos már csak a családjaik emlékében él, ezért is fontos, hogy tetteiket, áldozatukat a történelem és a köztudat őrizze.

Magyarország csíkszeredai konzulja, Csige Sándor Zoltán kiemelte – a magyar katonák hősiessége példamutató a mai nemzedék számára is helytállásban, az eskű megtartásának következetességében. Ugyanakkor tolmácsolta Áder János államelnöknek és Hende Csaba honvédelmi miniszternek a megemlékezésen részt vevőkhöz szóló üzenetét.

A hagyományőrzést átvevő fiatalok részéről Benkő József történész a hagyományőrzés fontosságáról szólott, majd egy katonai kulacsot mutatott fel a jelenlevőknek, amelyről elmondta – ez az egykori nyárádselyei honvéd által használt kulacs és gazdája kétszer is megjárta a Don-kanyart. Először a katonai eskűből fakadó kötelességből, másodszor a szovjet katonai hatalom fondorlatosságából, hisz az egykori honvédet csalárd módon vetették hadifogságba, majd vitték el ugyanazokra a véráztatta helyekre, ahol korábban harcolt.

Koszorúzás

Két himnuszunk eléneklése után került sor a kegyelet koszorúinak elhelyezésére az emlékmű talapzatán. Koszorúzott Csige Sándor Zoltán a magyar kormány és a honvédelmi miniszter nevében, a csíkszeredai főkonzulátus részéről, az EMKE megyei szervezete és a Don-kanyari Emlékbizottság, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport, az EMNT és az EMNP, Kerekes Károly parlamenti képviselő, a Castellum Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a Vitézi Rend marosvásárhelyi és szovátai szervezete valamint a szovátai Magyar Gárda képviselője, Tóth Ferenc.

Irány – Csíkfalva!

A megemlékezést követő órában a résztvevők közül több mint egytucatnyian elindultak a Somostetőre. Az állatkert előtti gyülekezőhelyről indultak gyalog, hegyeken-dombokon keresztül a Somostető – Jeddi erdő – Terebics tető – Csíkfalva útvonalon, hogy estére a nyárádmenti községbe érve folytassák az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Itt vacsora után történészek előadásaira kerül sor, hagyományőrző eszmefuttatásokra. Vasárnap közös istentiszteleten vesznek részt a falubeli református templomban, a hagyományőrző csoportok felvonulnak a faluban, végül pedig megkoszorúzzák a csíkfalvi második világháborús áldozatok emlékművét. Amint elmondták, részükről szerény kis gesztus a húsz kilométeres gyaloglás, amelynek során – ha kisebb léptékben és enyhébb körülmények között is – adózni kívánnak azok emlékének, akik az orosz hómezőkön, a mínusz negyven fokos hagyban szenvedtek a visszavonulás közben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés