Elterelnék az autópályát a nyárádszeredaiak

Miután két év „altatás” után, politikai síkon ismét terítékre került a Marosvásárhely–Jászvásár autópálya megépítésének gondolata, a Nyárádmentén újból felkorbácsolódtak az indulatok. Most már azok sem értenek maradéktalanul egyet a sztráda nyomvonalával és műszaki kivitelezésével, akik 2011-ben még lehurrogták a pályaépítést ellenzőket.

Szucher Ervin

2013. május 14., 11:392013. május 14., 11:39

2013. május 14., 11:402013. május 14., 11:40

Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester érdeklődésünkre elmondta, az önkormányzat most azért lobbizik, hogy a tervező újból módosítson a nyomvonalon.

Nem kérnek a második nyomvonalból sem

„Két rossz közül valahogy elfogadtuk a kisebbik rosszat. Most ott tartunk, hogy ezen próbálunk javítani. A kérdés csak az, hogy meghallgatnak-e Bukarestben” – fejtegeti Tóth Sándor, miközben a leendő Marosvásárhely–Jászvásár autópálya nyárádszeredai nyomvonaláról kérdezzük. A polgármester még jól emlékszik, hogy két évvel ezelőtt, Dászkel László helyetteseként is komolyan meg kellett vívnia azokkal a helyiekkel és környékbeliekkel, akik a sztrádaépítés ellen foglaltak állást. A sztrádára szükség van, de nem itt, ezen a környéken, ahol harminc kilométeres szakaszon harminc település terül el – szólt az ellenzők érve, akik vagy a Maros vagy a Küküllő mentére terelték volna át az Erdélyt Moldvával összekötő út Maros megyei szakaszát. Tóth Sándor akkor a kistérség gazdasági szükségleteivel érvelt és már alpolgármesterként megígérte, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy az út ne vágja ketté a nyárádmenti kisvárost.

A szeredai vezetőknek sikerült kieszközölniük egy második nyomvonal megrajzolását, amely ugyan meghosszabbítaná a pályát, és ezzel együtt növelné a költségeket, de csak egy néhány ház lebontását eredményezné. Az elégedetlenkedők viszont most is azt állítják, hogy az útnak inkább a Maros völgyén kellene elhaladnia. Annál is inkább, mivel a tervező még csak egy lehajtóval sem „kárpótolná” a település lakóit. „Bár több politikus is úgy értelmezte, hogy mi a sztráda megépítése ellen foglalunk állást, nem így van. Csak azt szeretnénk, ha ezen a második változaton is javítanának. Mert nem helyénvaló, hogy házakat kell bontani Szeredában és Székelyberében, de városkánkat még ketté is vágná az úttest” – állítja Tóth. Szerinte lenne is megoldás: az Ákosfalva felöl érkező út Nyárádszentanna kikerülésével Szeredát is „megkímélné”. Így csak mezőgazdasági területek esnének az infrastrukturális fejlesztés áldozatául. Természetesen ez is egy kapaszkodó egyes gazdák számára, akik foggal-körömmel ragaszkodnak nadrágszíj parcelláikhoz.

 Lehajtót kérnek

Karácsony Károly, a szomszédos Nyárádgálfalva polgármestere úgy látja, nem csak a nyomvonallal van gond, de a szeredai lehajtó hiánya is komoly kérdőjeleket vet fel. Egyenesen nevetségesnek tartja, hogy Ákosfalva és Szováta között egyetlen helyen sem, még a városi rangra visszaemelt Nyárádszeredába se lehessen letérni a sztrádáról. „Ha még a régió központját sem csatlakoztatják az autópályára, akkor mit nyerünk mi, nyárádmentiek ebből az egészből?” – teszi fel a költői kérdést Karácsony. Mert azzal ő is, kollégái is tisztában vannak, hogy egy autópálya közelsége csak abban az esetben hozhatja el a várva-várt gazdasági fellendülést, ha nem úgy halad el a Nyárádmentén, mint repülő a közeli Bekecs csúcsa fölött.

Mint arról beszámoltunk, két évvel ezelőtt a pályagondok összefogásra ítélték Nyárádszereda addig RMDSZ–MPP vitáktól hangos önkormányzatát. Akkor a testület java része, pártállástól függetlenül, leszavazta a Bukarestből javasolt nyomvonalat.

A tervek ellenzői a marosvásárhelyi Focus Öko Center és a nyárádszeredai kertészeti egyetem tanulmányaira hivatkozva győzték meg kollégáikat a sztráda káros hatásáról. Mint hangsúlyozták, a Székelyföld egy részét érintő pályára szükség van, csak ennek semmiként nem a legsűrűbben lakott térségben és a legszűkebb völgyben kell áthaladnia. Ezt vallja ma is ifjabb Nagy Imre RMDSZ-es tanácsos, aki szerint a városházának ki kellene eszközölnie, hogy a tervezők legalább a rigmányi domb mögé tereljék az utat. „Ennek az útnak nem itt, hanem a Maros völgyén kellene áthaladnia. De ha már a Nyárádmente mellett döntöttek, akkor sem lenne szabad kettészakítania városunkat” – hangoztatja az önkormányzati képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés