
Még hiányzik hétezer euró, de a vámosgálfalvi Gergely család szombaton délben felkerekedett, és elrepült Brüsszelbe. Az édesanyával akkor tudtunk beszélni, amikor már a repülőtéren volt, elmondta, nem tudják, hogy lesz tovább, de a műtét időpontját már nem veszíthetik el.
2012. augusztus 12., 13:072012. augusztus 12., 13:07
2012. augusztus 12., 13:362012. augusztus 12., 13:36
„Még hétezer euró hiányzik a műtéthez szükséges 125 ezer euróból. Szerencsére a jó embereknek köszönhetően összegyűlt a pénz” – mondta meghatódottan Gergely Zsuzsanna, amikor felhívtuk telefonon, hogy jó utat és szerencsét, és ami a legfontosabb, gyógyulást kívánjunk. A hétezer eurón kívül egyébként a családnak még ötvenezer eurót kell fizetnie a lábadozás háromhetes időszakára.
A vámosgálfalvi kétéves és kilenc hónapos Gergely Szidónia Angyalkánál májdaganatot diagnosztizáltak. Állapota egyre súlyosbodott, az orvosok ezért májátültetést javasoltak. A kislányt Brüsszelben megvizsgálták, és közölték, a műtét, illetve a lábadozás időszakának összköltsége 175 ezer euró. A család kérte a román egészségügyi minisztérium támogatását, de ott egyelőre úgy tűnik, süket fülekre találtak.
A Vásárhelyi Hírlap szerkesztősége továbbra is az olvasói jóindulatában bízik, s abban, hogy talán mindenkinek van otthon valamekkora összege, amely nem fog annyira hiányozni, ha Szidónia életének megmentésére költi. Szerkesztőségünkben egy doboz várja az adományozókat, az összegyűlt pénzt pedig eljuttatjuk a vámosgálfalvi családhoz.
Aki utalni szeretné adományát, az megteheti a keretben közölt bankszámlaszámok valamelyikén.
Adományozási bankszámlaszám:
Lejben: RO32BTRL02701201573083XX – Banca Transilvania
Euróban: RO78BTRL02704201573083XX – Banca Transilvania
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!