
Megjavították a Sáromberkét Marossárpatakkal összekötő út Maros-hídi szakaszát, de a Marossárpatakot Vajdaszentivánnyal összekötő megyei aszfaltút szélesítése elmarad.
2013. október 10., 12:532013. október 10., 12:53
2013. október 10., 13:242013. október 10., 13:24
Megjavították a Sáromberkét Marossárpatakkal összekötő út Maros-hídi szakaszát. Amint arról hírportálunkon már írtunk, a kátyúk és a nyári forróság okozta aszfalthibák nagyon megnehezítették a közlekedést a szóban forgó útszakaszon, többen panaszkodtak gumi és felnikárra.
A marossárpataki lakosokat részben kárpótolja az útszakasz hibáinak kijavítása, de a Vajdaszentivány irányába közlekedőket már nem érinti az említett megvalósítás. A marossárpataki rendőrségtől Vajdaszentiványig vezető út siralmas állapota megnehezíti a haladást. Az említett megyei útszakasz túl keskeny ahhoz, hogy két autó biztonságosan elhaladhasson egymás mellet.
Az ügyben megkérdeztük Vasile Boer vajdaszentiványi polgármestert, aki elmondta, egyelőre elmarad a Marossárpatakot Vajdaszentivánnyal összekötő megyei aszfaltút szélesítése. „Az út valóban rossz állapotban van, de a megyei önkormányzattól ígéretet kaptunk a kátyúzásra. Jelenleg a Szászrégent Szovátával összekötő útszakasz javítása van folyamatban, ez után következhet a vajdaszentiványi út hibáinak kijavítása. A gödröket be fogják tömni, de az útszélesítés elmarad” – tájékoztatott a vajdaszentiványi elöljáró. A Rutrans céget az illetékesek ellenben felszólították arra, hogy töltse fel kaviccsal az út két szélét, ellenkező esetben a megyei önkormányzat leállítja a kő szállítását. A polgármester hozzátette, a megyei önkormányzat döntése értelmében a közeljövőben a településükről Beresztelke felé vezető négy kilométer hosszúságú utat fogják leaszfaltozni.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!