
Fotó: Gligor Róbert László
Méltósággal viselt, súlyos betegség után hétfőn este elhunyt Csíki Sándor. A nyárádszeredai tornatanár egyben író, újságíró volt, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint a Marosszéki Székely Tanács elnöke is volt, s nem utolsó sorban négygyerekes családapa.
2014. június 10., 17:092014. június 10., 17:09
Csíki Sándor Backamadaroson született, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Középiskolában érettségizett, majd Bukarestben elvégezte a Testnevelési Akadémiát. Egyebek mellett a Pro Familia Transilvania Egyesület vezetője és két nemzetközi családszervezet alapítója. Írásai jelentek meg többek között az Erdélyi Naplóban, az Európai Időben, a Polgári Életben és a Népújságban, hat kötet is fűződik a nevéhez.
A Magyar Polgári Párt megemlékező közleményében emlékeztet: Csíki Sándor súlyos betegen, kórházi kezelését is megszakítva részt vett az idei március 10-i tüntetésen a Székely Vértanúk emlékművénél, és végigmenetelt a többiekkel, mintegy jelezve, hogy vállalja ugyanazt a küzdelmet, és ha kell, ugyanazt az áldozatot is.
„Nagycsaládos apaként, de tanáremberként is tudta és hirdette: gyermekek nélkül népünknek híre emlék csupán. Mindig közösségben gondolkodott, legyen szó erdélyi vagy Kárpát-medencei családszervezetek szövetségéről, napi politikáról vagy autonómiaküzdelemről. Székely népének szeretete hatja át írásait is, amelyekben a Nyárád és a Küküllő-mente településeit ismerteti. Tanárként, újságíróként és párttagként is olyan kolléga volt, akire mindig számíthattunk” – fogalmaznak a közleményben.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!