A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezet küldöttsége a napokban tért haza a budapesti AGROmashEXPO kiállításról. Kamarai elnökökkel találkoztak és kötöttek együttműködési szerződéseket.
2015. február 05., 17:352015. február 05., 17:35
Az RMGE – Maros szervezet tizenhat tagja látogatott el a napokban Budapesten megszervezett AGROmashEXPO kiállításra, amelyen mezőgazdasági gépeket és technológiát mutattak be. Amint Csomós Attila, a szervezet elnöke elmondta, a budapesti Földművelésügyi Minisztérium meghívására érkeztek a magyar fővárosba, ez az intézmény biztosította részvételüket a kiállításon is.
Találkoztak a Nemzeti Agrárkamara (NAK) elnökével, Györffy Balázzsal, a Csongrád és Pest megyei agrárkamarák elnökeivel, Kispál Ferenccel és Péter Mihállyal. Jó alkalom volt ez egymás jobb megismerésére, valamint arra, hogy az RMGE-Maros együttműködési szerződéseket írjon alá a NAK-kal, valamint a két megyei kamarával. A tárgyalások folyamán ismertették az erdélyi gazdaszervezet tevékenységét, felépítését, valamint bemutatták azokat a gazdaköröket, amelyek csatlakoztak a gazdaszervezethez. „Az együttműködési szerződések keretében a NAK és a megyei kamarák hozzásegítenek ahhoz, hogy magyarországi bemutató gazdaságokat látogassunk meg tapasztalatszerzés céljából, de ígéretünk van arra is, hogy besegítenek a mezőgazdasági felnőttképzés folyamatába” – sorolta az elnök a szerződések előnyeit.
Fontos ez azért is, mert Romániában még mindig csak 14 megyében alakult meg az agrárkamara – Maros megyében például még mindig nincs ilyen – , amelyeknek pedig óriási szerepük lenne a mezőgazdaság fejlesztésében ott, ahol a mezőgazdasági tevékenység folyik: faluhelyen. Ilyen értelemben pedig tapasztalatot is szerezhetnek az erdélyi gazdák a kamarák feladatairól, működéséről.
Ami a kiállításlátogatást illeti, a gazdák elmondták: minden idők legsikeresebb AGROmashEXPO kiállítása ért véget – legalábbis ez volt a magyarországi látogatók véleménye. Az agrárszakma csúcsrendezvényén jelen voltak a piacvezető márkák és kisebb vállalkozások, speciális szolgáltatásokat nyújtó cégek. A magyarországi gépgyártók szövetsége nagyszabású bemutató keretében vonultatta fel a honi gépgyártás újdonságait. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége tulajdonában lévő AgrárgépShow bemutatóján megjelent a gépforgalmazók színe-java. Erősödött a kiállítás regionális jellege is: a tavalyinál több látogató érkezett a határon túlról. Az idei kiállítás különleges színfoltja volt, hogy az érdeklődők működés közben próbálhatták ki a világ egyik legjobb mezőgazdasági járművét, a Lamborghini traktort, amelyet több mint hétszázan teszteltek.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!