
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és elemző osztálya szervezésében szeptember 29. és október 3. között tartják meg a bűnmegelőzés hetét. Ehhez kérik a lakosság és közösségek segítségét.
2014. szeptember 19., 15:572014. szeptember 19., 15:57
A bűnmegelőzés a rendfenntartó rendőrségi tevékenység egyik sarkalatos eleme, ugyanis akárcsak a betegségek estében, könnyebb és hasznosabb megelőzni, mint „gyógyítani”. Ezért a megyei rendőrség rendszeresen szervez akciókat, kampánytevékenységet a bűnmegelőzés tárgykörében, abból a felismerésből kiindulva, hogy minden állampolgárnak saját és a köz érdekében fontos kell hogy legyen a megelőzési tevékenység, az élet-, a testi épség és a vagyonvédelem. Sajnos, eléggé gyakran találkozni még a „velem nem történhet meg”-féle mentalitással, állítja a bűnmegelőző szolgálat munkatársa.
Idén kilencedik alkalommal szervezik meg országos szinten a bűnmegelőzés hetét szeptember 29. és október 3. között. Ennek az a célja megyénkben, hogy tudatosuljon valamennyi polgárban a biztonságérzet kialakulásának fontossága abban a közösségben, amelyben él. A hét minden napján más-más témák szerepelnek a programban, a kiskorú bűnözés megelőzésétől kezdve a gyerekek áldozattá válásának megakadályozásán, a lopások és az erőszakos cselekmények megelőzésén át egészen a közúti biztonság megteremtéséig. Az idén olyan interaktív, szórakoztató programokat terveztek, amelyek vonzzák a fiatalokat: versenyek, felvonulások, kiállítások, utcai rendezvények.
A rendőrség felkéri a lakosságot, hogy minden általa hasznosnak ítélt módon támogassa a rendezvényeket a cél érdekében, főként pedig azért, hogy a fiatalok ilyen jellegű felkészítése célba jusson. A polgárok támogató ötleteit, javaslatait, véleményeinek kinyilvánítását a facebookon a Siguranţa Mureşenilor (Maros megyeiek biztonsága) hivatalos oldalon, valamint a pincagabriela@yahoo.com, andreea.pop@ms.politiaromana.ro e-mail címeken, esetleg a 0265-202404, 0265-202405 telefonszámokon várják.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!