
Fotó: Boda L. Gergely
A játékosság és a közösség vonzza legjobban a végzős középiskolásokat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) marosvásárhelyi tanítóképzőjébe. Az elmúlt évben „akkreditációs leltár” miatt nem indult első év a tanintézetben, idén azonban 35 helyet hirdet meg az egyetem. Kedden a Nyílt nap keretében bárki bepillantást nyerhetett a játékosságáról ismert tanítóképzőbe.
2012. május 29., 17:402012. május 29., 17:40
2012. május 29., 19:502012. május 29., 19:50
Nyílt nap keretében mutatták be kedden a Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi tanítóképzőjét azoknak a középiskolásoknak, akiket a pedagógus szakma kihívásai vonzanak. A Köztársaság tér 38. szám alatt található épület azonban közel sem volt olyan érdekes, mint az egyetem harmadévesei által szervezett „beavatási rítus”, azaz interaktív tevékenységek, játékok, csoportfoglalkozások. Kádár Annamária egyetemi adjunktus, a marosvásárhelyi kirendeltség vezetője és kollégái számára már csak az oktatás szerkezetének és a tanárok bemutatása maradt, illetve néhány hasznos információt osztottak meg a kíváncsi középiskolásokkal.
Játékos és érdekes az egyetemi élet
„Már harmadik éve szervezünk Nyílt napot, mert úgy látjuk, hogy azáltal, hogy a diákok bepillantást nyerhetnek az egyetemi életbe, az oktatási módszereinkbe, közvetlenebbé válik a kapcsolat, és egy jó csali is lehet számukra” – mondta Kádár Annamária (fotó balra). A munka oroszlánrészét már a tapasztalt harmadévesek végezték, ők avatták be fiatalabb társaikat is az egyetem életébe. „Interaktív, mozgást igénylő játékokkal készültünk, és remélem, hogy ők is olyan játékos kedvűek, mint mi” – mondta portálunknak Nagy Noémi, az egyetem harmadéves diákja. A Gheorghe Șincai Iskolaközpontból érkezett középiskolás, akit szintén Nagy Noéminek hívnak a Székelyhon.ro-nak elmondta: a Facebookon látott képeket az egyetemi tevékenységekről, és azért jött el ide, mert játékosnak és érdekesnek tartotta az egyetemet.
Idén harmincöt diákot várnak
Az elmúlt évben bár hirdettek felvételit, mégsem indult el a tanítóképzés a BBTE marosvásárhelyi kirendeltségén. Az új tanügyi törvény szerint ugyanis újra kellett engedélyeztetni, akkreditálni a szakokat. A beiskolázási létszámot eldöntő akkreditációs bizottság, amely időnként felülbírálja az oktatás minőségét, a tanárok képességeit, ellenőrzi a záróvizsga eredményeit, ősszel jelentkezett be a marosvásárhelyi intézetbe, és mivel előtte nem adtak beiskolázási számot, ezért nem indult el az első év – fejtette ki Kádár Annamária. Idén azonban túl vannak ezen, és harmincöt helyet kínál fel az egyetem marosvásárhelyi kirendeltsége a jövendőbeli pedagógusjelölteknek – és nemcsak. Amint azt az egyetem vezetője is elmondta, nem feltétlenül lesz minden diákjukból tanító vagy óvónő. Azáltal azonban, hogy a hallgató itt a saját személyiségével „dolgozik”, a személyiségfejlesztő és önismereti folyamatokat célozza meg, és ez eleve jó alapképzésnek bizonyul bármilyen magiszteri képzésre. Felvételi ebben az évben még nem lesz az egyetemen, ám jövőtől mindenképpen terveznek valamilyen képességfelmérő vagy személyiséginterjú-jellegű szúrópróbát – mondta Kádár Annamária. Júliusban tudják meg a tandíjköteles és ingyenes helyek pontos számát, addig is böngészhető az egyetem honlapja, ahol számos információ található a képzésről, módszerekről, játékokról.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!