Egyelőre nagy a csend a Maros megyei Gyulakutára tervezett gyorsindítású gázturbinás hőerőmű körül, melynek építésében ez év június 17-én egyezett meg a bukaresti ELCEN Rt. és a japán Marubeni cég.
2013. december 03., 16:382013. december 03., 16:38
A Küküllő-menti község elöljárója, Varga József is elismerte, hogy bár a helyieket nagyon érdekelné a környék fellendülését is szolgáló beruházás, polgármesterként egyelőre semmi újdonságról nem tud beszámolni. A szerződés aláírásakor Constantin Niţă, az energetikai minisztérium ügyvivő tárcavezetője még azt remélte, hogy 2013 végéig a két fél megegyezik az együttműködés feltételeiről és aláírják a végleges megállapodást.
A 150 millió eurós beruházást a régi, részlegesen már lebontott hőerőmű tízhektáros területén eszközölnék. Ennek érdekében a két energetikai vállalat közös céget hozna létre. „Egyelőre még nem alakult meg a román–japán közös cég, melyben úgy tudom, a külföldi fél főrészvényes szeretne lenni. Az idei évet a szerződés megkötésére és az építkezési engedélyek kiváltására szánták. Mindez folyamatban van. Maga az építkezés jövőre marad” – mondta el portálunknak Varga József. Az erőmű beindítására a Bukarestben megkötött memorandum értelmében legtöbb három éven belül kerül sor. Az önkormányzat már kibocsátotta az eddig igényelt engedélyeket és a polgármester szerint a továbbiakban is készségesen támogatják a beruházást.
A régi hőerőmű bezárása óta gazdaságilag hanyatló község lakói leginkább a munkahelyek teremtésében reménykednek, hisz az új létesítmény megépítéséhez és működtetéséhez szükség van a szakemberekre. Az ígéretek alapján a román–japán vegyes vállalat mintegy százötven-kétszáz munkahelyet készül teremteni, ugyanakkor az építkezésben is legalább száz helyit foglalkoztatna. A befektetők – akik már a tavaly ősszel egy terepszemlét tartottak Gyulakután – egyelőre nem kezdték el a munkaerő-toborzást és 2014 tavasza előtt nem is áll szándékukban. A polgármester korábban már jelezte az erőmű létesítőinek, hogy szakképzett munkaerőt nem kell az ország másik felében keresnie, hisz a gyulakutai régi, mintegy tizenöt éve bezárt hőerőmű alkalmazottjainak egy része most is a szakmában dolgozik. A munkásokat, mesterembereket és mérnököket naponta egy nagy busz szállítja a megye másik sarkába, a radnóti hőerőműhöz.
A községben és a környékén egyébként több mint fél évszázada komoly hagyománya van az erőmű működtetésének. Az 1952-ben, Romániában elsőként átadott gázalapú hőerőművet, melyben az első években mindössze négy darab 25 megawattos, szovjet turbina működött, amelyet most egy 250 megawattos szerkezet váltana. Dan Ştefan Cetacli, a fővárosi energetikai vállalat igazgatója azért is tartja rendkívül fontosnak a gyulakutai beruházást, mert egy gyorsindítású gázturbinás hőerőmű bekapcsolásától számítva akár 7-10 perc alatt is képes áramot termelni, ami gond esetén hamar tudja pótolni az országos szükségletet.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!