Egybanisok után kérvényeket gyűjtenek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Lakó Péterfi Tünde neve sokak számára ismerős, ő az Itthon vagyunk civil csoport elnöke, az aktivista, akit megbüntettek, amiért kétnyelvű névtáblákat osztogatott egy marosvásárhelyi piacon. A csoport által szervezett egybanis akció nagy összefogáshoz vezetett, azonban erre a továbbiakban is szükség van a kétnyelvűséget szorgalmazó kérvények leadásában.

Becze Dalma

2013. november 09., 16:102013. november 09., 16:10

2013. november 09., 19:402013. november 09., 19:40

A helyi rendőrség engedély nélküli szórólapozás vádjával büntette meg a civil csoport tagját, ezért egy kérvényt nyújtott be a piacigazgatósághoz, amelyben engedélyt kért arra, hogy osztogathassák a kétnyelvű táblákat. A kérésre megérkezett a válasz, amelyben az áll, hogy intézkedni fognak annak érdekében, hogy magyar nyelven is szerepeljenek a terméknevek. A kezdeményező megkérdezésünkre elmondta, a lényeg alól kitérőnek tarja a piacigazgatóság válaszát.

„Marosvásárhelyen már sok ilyen »intézkedést« tapasztalhattunk, amiből nem lett semmi. Éppen ezért határidőt kértünk, mondják meg hogy mikorra várható a megtett lépések eredménye” – mondta Lakó Péterfi Tünde.

Az akciócsoport kétnyelvű nyomtatványokat szerkesztett, amelyeket bárki letölthet és benyújthat a piacigazgatóságnál. A kérvényeken név, lakcím és aláírás kell szerepeljen, a leadásnál pedig arra kell figyelni, hogy a nyomtatványt iktatószámmal lássák el. Akinek nem áll módjában kinyomtatni a kérvényt, az akciócsoport segítségükre lesz. Nyilvános osztogatásra kerül sor a jövő héten, abban az esetben, ha ezt engedélyezik. Lakó Péterfi Tünde pénteken benyújtotta a kérelmet a kétnyelvű kérvények osztogatásáért, választ pedig a hét elején kap.

Nagyon sok támogatója van az akciócsoportnak, de vannak olyanok is, akik szerint nem érdemes ezzel foglalkozni. Lakó Péterfi Tünde szerint ez teljesen érthető, úgy véli, mindenkinek joga van a saját véleményéhez, azt azonban felháborítónak tartja, hogy az egyik erdélyi magyar tévécsatorna eleve sikertelennek könyvelte el az akciót. „Egyébként is sokan félnek a nevüket, aláírásukat otthagyni egy hivatalos papíron, de ez a hír még inkább megerősíti az emberekben azt, hogy nem kell küzdeni anyanyelvünkért” – mondta az aktivista. Az akciócsoport nem adja fel a harcot, szerintük minél több a leadott kérvény, annál nagyobb a magyar összefogás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen

Újraindult a háztartási víz szolgáltatása Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván, ugyanis a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen
2025. június 19., csütörtök

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák

Kissé megkésve, de a kánikulára megnyitott Marosvásárhelyen a Víkendtelep. A sport- és szabadidőközpontban működnek a csúszdák, tiszta vízzel vannak teli a medencék, és egy rendezvényteret is kialakítottak. Nagylélegzetű bővítést is terveznek.

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák
2025. június 19., csütörtök

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak

Helyesbítésre szólította fel a Székelyhont Portik Vilmos, a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat kommunikációs igazgatója, miután azt írtuk, hogy „a városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással”. Közöljük az ő és a mi álláspontunkat.

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak
2025. június 19., csütörtök

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok

Továbbra sincs ivóvíz több Maros megyei településen a sóval szennyezett víz miatt, és élő halakat sem találnak a szakemberek, sőt elhullott hódokat is láttak már a vízben.

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok
2025. június 19., csütörtök

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem

Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem
2025. június 18., szerda

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással

Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással
2025. június 17., kedd

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból

Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból
2025. június 17., kedd

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban

A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban
2025. június 16., hétfő

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén

Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén
2025. június 16., hétfő

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos

Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos