A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztálya a Belső Elhárítási és Információs Vezérigazgatóság (DGIPI) segítségével bizonyították három személy bűnösségét folyamatosan elkövetett csalás ügyében, és megindították ellenük a bűnügyi vizsgálatot.
2012. június 19., 16:182012. június 19., 16:18
2012. június 19., 16:322012. június 19., 16:32
A gyanúsítottak pénzügyi jellegű félrevezetésekkel, a hozzájuk fordulók számára átláthatatlan szerződéseket ígérve 36 ezer lej értékű anyagi jellegű kárt okoztak eddig 25 azonosított személynek. A további becsapott személyek azonosítása még folyamatban van.
A három gyanúsított, egy Szilágysomlyói székhelyű, a marosvásárhelyi Iskola (Aurel Filimon) utcában munkaponttal rendelkező társaság ügyvezetője, igazgatója és menedzsment-előadója 2011 novembere és 2012 júniusa között anyagi haszonszerzés céljából több személyt félrevezetett, amennyiben olyan szerződést kötöttek velük, amely vásárlásra jogosítja fel őket, azzal áltatták a károsultakat, hogy a szerződésben megjelölt összeget rövid kifizetési határidejű – kéthetes – kölcsönként kapják. Valójában a szerződés megkötése és törvénytelen díjak (szerződési díj, havi hozzájárulás, megbízói díj) megfizettetése után közölték velük a szerződés valódi tartalmát, azt, hogy a szerződéskötőknek csak egy nagyon kis hányada kap hitelre pénzt, a többiek csak „jogot nyernek” arra, hogy hosszú várakozási idő, akár 15 év után nyernek jogot a kölcsönre.
Június 13-án egyidőben három házkutatást tartottak az ügyben nyomozók Maros és Szilágy megyei gyanúsítottak – a 26 éves szilágysomlyói Ş. I., a 28 éves szilágysomlyói T. Z. és a 25 éves kolozsvári M. S. – lakásán. A három gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették. Másnap a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség ügyésze kérte az őrizetesek ellen a 29 napra szóló előzetes letartóztatásba vétel elrendelését, ám a bíróság a kérést elutasította, úgy rendelkezve, hogy a gyanúsítottak ellen szabadlábon folytassák a vizsgálatot – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője, Livia Popa rendőr-főbiztos.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!