Egy nap alatt öt közlekedési kihágás

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Egyetlen nap alatt összesen öt estben sértették meg súlyosan a KRESZ előírásait, egyik esetben annyira súlyosan, hogy az már bűncselekménynek minősül.

Bakó Zoltán

2014. június 05., 15:472014. június 05., 15:47

2014. június 08., 13:132014. június 08., 13:13

Reggel fél hétkor a marosvásárhelyi Hídvég utcában egy marosszentkirályi 55 éves férfi személygépkocsijával elsodort egy nőt, aki a táblával megjelölt és felfestett gyalogátjárón szabályosan kelt át.

Egy csíkfalvi 62 éves férfi személygépkocsijával elővigyázatlanul, s állítólag jelzés nélkül hajtott be egy balkanyarba, eközben összeütközött egy másik autóval, amelyet egy 38 éves szintén helybeli férfi vezetett. Az ütközésben súlyosan sérült az első jármű vezetője, könnyebben a második egyik utasa.

Maroscsapón egy Brăila megyei teherautó 41 éves vezetője túl közel haladt az út széléhez, s emiatt jobboldali visszapillantó tükrével elsodort egy 13 éves kislányt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A nemzetközi út ezen szakaszán egyébként nincs gyalogjáró az út mentén.

A délutáni órákban ismét a Hídvég utcában egy – ismét marosszentkirályi – 55 éves férfit rögzített a radarkészülék, aki a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel haladt az úton személygépkocsijával. A közlekedésrendészek megállásra szólították fel, de a férfi nem volt hajlandó megállni, ezért üldözőbe vették a közlekedésrendészek, míg végül a Tisza utcában utolérték és megállásra kényszerítették. Ekkor derült ki a menekülés oka: az alkoholszonda 0,90 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki a sofőr által kilélegzett levegőben.

Egy rendőrjárőr Toka területén állított meg egy görgényhodáki 42 éves autóvezető férfit, akinél az alkoholszonda 0,59 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben. A laborvizsgálatot követően bevonták a hajtási jogosítványát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés