
Fotó: Boda L. Gergely
Kedden kezdetét veszi a 2014-es érettségi vizsgasorozat. Maros megyében 4056 diák iratkozott be a tudásfelmérőre, ami Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint mintegy ezerrel kevesebb, mint amire számítottak, éppen ezért kevesebb vizsgaközpont lesz idén.
2014. június 09., 19:522014. június 09., 19:52
2014. június 09., 20:482014. június 09., 20:48
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, jóval több, körülbelül 5000 érettségizőre számítottak, a szakiskolások jelentős hányada azonban úgy döntött, hogy nem vesz részt a továbbtanuláshoz szükséges vizsgán. Illés Ildikó szerint ez a tendencia az előbbi években is érződött, idén azonban fokozottabban, amit a számok is igazolnak: míg tavaly 5.125 diák iratkozott be az érettségire, idén csupán 4056.
A végzős diákok tudásfelmérője amúgy a következő hetekben zajlik, ebben a hónapban az úgynevezett készségfelmérők zajlanak, majd július első napjától öt napon át az írásbelik. Az első próbákat, azaz a kommunikációs képességet, valamint a számítógépes ismereteket felmérő szóbeliket az egyes iskolák szintjén szervezik majd, míg az írásbelikre — az előző évekhez hasonlóan — vizsgaközpontokban kerül sor.
Az érettségi június 10–12. között a román nyelvi és kommunikációs képességek felmérésével kezdődik, június 11–13. között az anyanyelvi nyelvi és kommunikációs képességeket mérik fel. Jövő héten, azaz június 16–20. között a diákok számítógépes ismereteit tesztelik, majd az utolsó készségfelmérőt, az idegen nyelvi kommunikációt ellenőrző vizsgát június 23–27. között szervezik meg.
Az írásbelik június 30-án a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődnek el, július 1-jén anyanyelvből, július 2-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, július 4-én a szaknak megfelelő választott tárgyból vizsgáznak a diákok. Az első eredményeket július 7-én függesztik ki, az óvásokat július 8–10. között elemzik ki, majd 11-én függesztik ki a végső eredményeket
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!