
Fotó: Boda L. Gergely
Egy újabb ötletekkel és eredményekkel teli év munkáját díjazták a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium szerdán tartott tehetségnapján. A díszterem színpadán álló „trófeapódium″ és a csaknem hatszáz díj is bizonyítja a fiatalok érdeklődését a tudományos munka iránt.
2014. május 14., 16:472014. május 14., 16:47
2014. május 14., 17:012014. május 14., 17:01
Családban marad a tehetség – így volt ez egykor a Bolyaiaknál, és így van ma is a szellemiséget tovább adó bolyaisok közösségében. A Bolyais Tehetségnapot minden évben megszervezik azért, hogy a tanév során a diákok által elért eredményeket „hazai pályán” is méltányolhassák.
Az esemény egyik fő mozzanata a díjnyertes dolgozatok bemutatása – tudtuk meg József Éva biológia szakos tanártól. „A diáktársak most megismerhették azokat a dolgozatokat, amelyek rangos versenyeken szerepeltek. Szeretnénk ha minél többen megismernék, hogy milyen tudományos munka zajlik az iskolában, és lehetőleg kapcsolódjanak be a kutatási munkába, különböző tudományos diákkörökbe. Ugyanakkor egy-egy elismerő oklevelet kapnak éltanulóink, de a tanárok is, akik felkészítették a gyerekeket” – jelentette ki a szervező.
Az iskola igazgatója, Bálint István egy szóban összefoglalta a tehetségnap lényegét, szerinte ez egy kiértékelő. „Egyéves munkát értékeltünk ki. A színpadon látható díjak, trófeák a közös munkát jelképezik, ugyanis ezek iskolaszintű versenyek eredményeit jelzik. Ezek között látható a Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák versenyének első díja, akárcsak a Bolyai Farkas interdiszciplináris tantárgyverseny fődíja. Csak a legjelentősebbeket állítottuk ki, van még rengeteg a tanáriban, ugyanis ebben a tanévben összesen 583 díjat hoztak haza a diákjaink” – tudtuk meg az intézményvezetőtől.
A tudományt sokszor unalmasnak tartják a fiatalok, a díjazottak azonban megtalálták azt az ágazatot és témát, amely számukra érdekes volt. Az eredmény nem csak kutatás szempontjából értékes, a közönség tetszését elnyerő bemutatók is születtek. Hallottunk arról, hogy milyen fogságok voltak a történelem során, amelyek kapcsán az előadók arra hívták fel a figyelmet, hogy értékeljük a szabadságot. Azt is megtanulhattuk, hogyan védekezzünk az ultraibolya sugarak ellen. A kutatócsemeték elmondták, minden festett üveg vagy színes műanyag kiszűri ezeket a sugarakat.
A filmek fiatalokra való hatását vizsgálták Mánya Petra 11., és Lazsádi Anna 10. osztályos tanulók, akik a klasszikus Üvöltő szelek és a nagy rajongást kiváltó Alkonyat című filmeket hasonlították össze. Dolgozatukkal első helyezést értek el a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján Csíkszeredában, illetve különdíjat kaptak a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, Kecskeméten. „Azt vettük észre, hogy nagy az érdeklődés a vizsgált filmek iránt, és innen jött az ötlet, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy miként hat ez a rajongás a kamaszokra. Az elején rengeteg ötletünk volt, de megtanultuk kihámozni a lényeget, miután többször átalakítottuk a dolgozatot. Élmény volt számunkra ez a munkafolyamat” – mondták a lányok.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!