Egy év alatt félszáz díj a Bolyainak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy újabb ötletekkel és eredményekkel teli év munkáját díjazták a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium szerdán tartott tehetségnapján. A díszterem színpadán álló „trófeapódium″ és a csaknem hatszáz díj is bizonyítja a fiatalok érdeklődését a tudományos munka iránt.

Becze Dalma

2014. május 14., 16:472014. május 14., 16:47

2014. május 14., 17:012014. május 14., 17:01

Családban marad a tehetség – így volt ez egykor a Bolyaiaknál, és így van ma is a szellemiséget tovább adó bolyaisok közösségében. A Bolyais Tehetségnapot minden évben megszervezik azért, hogy a tanév során a diákok által elért eredményeket „hazai pályán” is méltányolhassák.

Az esemény egyik fő mozzanata a díjnyertes dolgozatok bemutatása – tudtuk meg József Éva biológia szakos tanártól. „A diáktársak most megismerhették azokat a dolgozatokat, amelyek rangos versenyeken szerepeltek. Szeretnénk ha minél többen megismernék, hogy milyen tudományos munka zajlik az iskolában, és lehetőleg kapcsolódjanak be a kutatási munkába, különböző tudományos diákkörökbe. Ugyanakkor egy-egy elismerő oklevelet kapnak éltanulóink, de a tanárok is, akik felkészítették a gyerekeket” – jelentette ki a szervező.

Az iskola igazgatója, Bálint István egy szóban összefoglalta a tehetségnap lényegét, szerinte ez egy kiértékelő. „Egyéves munkát értékeltünk ki. A színpadon látható díjak, trófeák a közös munkát jelképezik, ugyanis ezek iskolaszintű versenyek eredményeit jelzik. Ezek között látható a Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák versenyének első díja, akárcsak a Bolyai Farkas interdiszciplináris tantárgyverseny fődíja. Csak a legjelentősebbeket állítottuk ki, van még rengeteg a tanáriban, ugyanis ebben a tanévben összesen 583 díjat hoztak haza a diákjaink” – tudtuk meg az intézményvezetőtől. 

A tudományt sokszor unalmasnak tartják a fiatalok, a díjazottak azonban megtalálták azt az ágazatot és témát, amely számukra érdekes volt. Az eredmény nem csak kutatás szempontjából értékes,  a közönség tetszését elnyerő bemutatók is születtek. Hallottunk arról, hogy milyen fogságok voltak a történelem során, amelyek kapcsán az előadók arra hívták fel a figyelmet, hogy értékeljük a szabadságot. Azt is megtanulhattuk, hogyan védekezzünk az ultraibolya sugarak ellen. A kutatócsemeték elmondták, minden festett üveg vagy színes műanyag kiszűri ezeket a sugarakat.

A filmek fiatalokra való hatását vizsgálták Mánya Petra 11., és Lazsádi Anna 10. osztályos tanulók, akik a klasszikus Üvöltő szelek és a nagy rajongást kiváltó Alkonyat című filmeket hasonlították össze. Dolgozatukkal első helyezést értek el a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján Csíkszeredában, illetve különdíjat kaptak a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, Kecskeméten. „Azt vettük észre, hogy nagy az érdeklődés a vizsgált filmek iránt, és innen jött az ötlet, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy miként hat ez a rajongás a kamaszokra. Az elején rengeteg ötletünk volt, de megtanultuk kihámozni a lényeget, miután többször átalakítottuk a dolgozatot. Élmény volt számunkra ez a munkafolyamat” – mondták a lányok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés