Egész napos imádkozás a megújulásért

Idős házastársak, szülők és gyerekeik, gyülekezeti tagok – és nem csak  – jelentkeztek a szerda estétől kezdődő imamaratonra, amelyet első alkalommal tartanak a marosvásárhelyi Alsóvárosi Református Templomban. A gyülekezetben nem ez az egyetlen rendhagyó rendezvény húsvét nagyhetében, hiszen nagycsütörtökön immár ötödik alkalommal közös asztali úrvacsorázást tartanak.

Simon Virág

2013. március 26., 13:582013. március 26., 13:58

2013. március 26., 14:512013. március 26., 14:51

A Ludas utcai gyülekezet lelkésze, Lőrincz István és a másodlelkész, Imre Jenő kedden reggel a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy első alkalommal szervezik meg az imamaratont, amelynek során szerda estétől csütörtök estig félóránként más-más személy fog imádkozni, imakönyvből, Bibliából felolvasni.

Böjt és könyörgés

Az ötlet Imre Jenő lelkésztől származik, aki németországi tanulmányútján vett részt egy hasonló kezdeményezésben, akkor egy hetet könyörögtek egy regionális ifjúsági konferencia résztvevői, mindenki egy-egy órát vállalva fel. „Az ifisekkel építünk téglából egy imafalat, amelynek téglái közé mindenki beteheti imacéduláját. Ugyanakkor egy nagy táblát is elhelyezünk, ahova fel lehet írni azokat a kéréseket, amelyeket a közösségre bíznak, kérve, hogy mindenki imádkozzon azokért” – mondta a másodlelkész.

Lőrincz István (képünkön) a kezdeményezés lényegét így foglalta össze: „Hisszük, hogy az imának, a közösségi imának ereje van és meghallgattatik. Imádkozunk a lelki megújulásért, a hitben való megmaradásért, az ünnep áldásaiért és természetesen a családjainkért, gyermekeinkért, gyülekezetünkért” . Megtudtuk, arra is felkérték a jelentkezőket, hogy aznap, ha nem is teljes, de legalább részleges  böjtöt tartsanak, vagyis mondjanak le egy főétkezésről vagy valamiről, ami nekik fontos. Egy idős bácsi mondta, hogy ő lemond a Barcelona meccsről, pedig mindig szokta követni.

Közös úrvacsorázás –  másképp

Az alsóvárosi gyülekezetben immár ötödik éve szervezik meg a rendhagyó úrvacsoraosztást. Lőrincz István elmondta, egy presbiteri beszélgetésen került szóba az, hogy Hollandiában nagypénteken egy asztal köré ülnek a gyülekezet tagjai, és úgy úrvacsoráznak. „Egyik presbiterünk mondta, hogy tartsunk mi is, de nagycsütörtökön, hiszen Jézus Krisztus akkor szerezte az úrvacsorát. Egy-egy asztalnál 24-en ülünk, a lelkész palást nélkül végzi a szolgálatot, felolvasva az úrvacsora szereztetési igét Máté, Márk és Lukács evangéliumából, aztán megtöri a kenyeret, kétfelé adja, majd mindenki vesz és továbbadja. A végén a résztvevők felállnak és a mellettük levő személyeket megölelik, baráti csókkal köszöntik. Ez így volt az első keresztyén közösségekben is, amikor fontos volt hangsúlyozni, hogy Krisztus előtt egyenrangúak, testvérek vagyunk. Akkor egymás mellett ült az úr és a rabszolga, most is egymás mellett ül a városi gyülekezethez tartozó két személy, aki lehet, hogy eddig nem is ismerte egymást. Ezt a közös nagycsütörtöki úrvacsoraosztást nagy szeretettel fogadta a közösség, átlagosan 120-an vesznek részt rajta a bűnbánati istentisztelet után. Fontos elmondani, hogy ez nyitott, nem csak a gyülekezeti tagok számára szervezzük, bárki betérhet” – mondta a lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés