
Fotó: Boda L. Gergely
Egységesítette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a taxizásra vonatkozó országos és helyi szabályzókat, hamarosan az önkormányzati képviselők a szakbizottságokban tárgyalnak, majd szavaznak róla. Az előzetes tárgyalások során a legtöbb vitát a szállítási díjak megállapítása váltotta ki, de a szolgáltatók amiatt is elégedetlenek, hogy a városháza új illetékeket helyezett kilátásba. A határozattervezet a városháza honlapján tanulmányozható.
2013. november 25., 20:222013. november 25., 20:22
2013. november 25., 20:242013. november 25., 20:24
Az érvényben levő határozatok értelmében a taxizással foglalkozó cégeknek, magánszemélyeknek ötévente kötelességük megújítaniuk a szállítási engedélyüket. Marosvásárhelyen a legtöbb engedély idén decemberben lejár. A városháza szakosztálya májustól tárgyalásokat folytatott az érintett cégekkel, amelyeken többek között az engedélyeztetési feltételekről, az állomásozó helyekről és a viteldíjról tárgyaltak.
Amint a Székelyhonnak Bakó László Attila szakosztályvezető elmondta, idén több alkalommal találkoztak az érintett szolgáltatókkal, mivel azt akarták, hogy a képviselő-testület elé bocsátott tervezetben foglaltak mindenkinek megfeleljenek. „Legutóbb november 18-án találkoztunk, azután állítottuk össze a városháza honlapjára is felkerülő tervezetet, amelyhez hozzá lehet szólni. Fontos, hogy a szolgáltatók szempontjait is figyelembe vegyük, ellenkező esetben a végső határozat elégedetlenséget szülne, de nekünk az a célunk, hogy Marosvásárhelyen továbbra is megfelelő körülmények között és áron lehessen taxizni. Az érintett szolgáltatók kérték, hogy a jelenlegi kétlejes kilométerenkénti árat öt lejre emelhessék. Elmondták, hogy a hozzáadott értékadó 19 százalékról 24 százalékra való emelkedése, a kötelező gépjármű-biztosítás drágulása, az üzemanyagár január elejétől való jelentős megnövekedése miatt már nem tudják a jelenlegi árakon biztosítani a szolgáltatást. A végső árat a helyi képviselők szabják meg, az biztos, hogy nem két lej lesz, de az is biztos, hogy ötre sem emelik majd” – mondta Bakó László Attila.
„Ennyiért nem tudunk szolgáltatni″
A Transaldea taxiszolgálat tulajdonosa, Mihail Aldea érdeklődésünkre elmondta: többször is részt vettek a városháza által szervezett találkozókon, mert fontosnak tartották, hogy nézőpontjukat ismertessék. „Két dolog miatt vagyunk elégedetlenek: a polgármesteri hivatal pénzhiányra hivatkozva újabb díjakat és illetékeket akar kivetni ránk, taxisokra. Az engedélyek kiváltásakor, meghosszabbításakor lesznek új illetékek, és ha ezeket jóváhagyják, akkor Marosvásárhelyen lesz a legtöbb taxisokra kirótt adó és illeték. Nem értünk egyet azzal sem, hogy a városháza továbbra is két lejben szabja meg a menetdíj legfelső értékét, hiszen ez nagyon kevés. Nem tudom megmondani, hogy mennyivel kellene emelni a jelenlegi 1,78 lej/kilométeres árat ahhoz, hogy kifizetődő legyen, fedezze a költségeinket. Januárban az üzemanyag árának beharangozott növelése után fogjuk kiszámítani, hogy mekkora emelésre lesz szükség” – mondta Mihail Aldea.
A Cornisa taxiszolgálat képviselője, Laura Farcas érdeklődésünkre elmondta, hogy ő nem vett részt ezeken a találkozókon, de abban biztos, hogy a közel tíz éve két lejben megszabott felső szállítási díjat nem lehet jövőre is megtartani, emelni kell. Jelenleg az általa vezetett taxiszolgálat 1,79 lej/kilométer szállítja az utasokat nappal, éjszaka pedig két lejt kell fizetni minden kilométerért.
Új állomásozók is kellenének
A Pluto taxi tulajdonosa, Venczi János szerint ahhoz, hogy a szolgáltató fedezni tudja a gépkocsik fenntartási költségeit, a fizetésekkel és üzemanyaggal járó kiadásokat, úgy, hogy az ügyfél is elégedett legyen, 3 lej körül kellene meghatározni a szállítási díjakat, vagyis mindenképp legalább egy keveset, de emelni kellene. „Az állomásozóhelyekkel kapcsolatban is volt néhány észrevételünk: Marosvásárhely az egyetlen város az országban, ahol a vasútállomás elé nem hajthatnak be a taxisok, mert ott fizetéses parkolóhelyet alakítottak ki. Az ügyfelek sérelmezik azt is, hogy a Lajos király utcai nagypiac előtt nem lehet megállni, csak az eldugott Closca utcában, ahol két hely van fenntartva a taxisoknak. Holott az lenne a legjobb, ha a piacról nagy csomagokkal érkező klienseket már a piac bejáratánál, vagy valahol nagyon közel fel lehetne venni. Mindezt szóvá tettük a találkozón is, reméljük, hogy figyelembe veszik majd” – mondta Venczi János.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!