Drágul a kultúra Maros megyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Drágít néhány kulturális intézmény jövő évtől Maros megyében. A Maros Megyei Múzeum, a Maros Művészegyüttes, valamint a Látó is árakat emel, igaz csak minimálisan. Az érintettek azonban abban egyetértenek, továbbra sem közelítik a hazai árak az uniós szintet.

Szász Cs. Emese

2014. szeptember 18., 14:532014. szeptember 18., 14:53

A Maros Megyei Tanács legutóbbi ülésén döntött arról, hogy milyen áremelések lesznek a következő évtől az alárendeltségébe tartozó kulturális intézményekben. Drágít majd a Maros Megyei Múzeum, a Maros Művészegyüttes, valamint a Látó szépirodalmi folyóirat is.

Látó: mind a hétszáz példány elfogy

Utóbbit jövő évtől nem hat, hanem nyolc lejért lehet majd megvásárolni, a folyóirat szerkesztője, Szabó Róbert Csaba szerint az utóbbi öt évben nem módosítottak a lap árán. „Több mint öt éve, hogy hat lejért áruljuk a szépirodalmi folyóiratot, amelynek előállítása 9-10 lejbe kerül, többek közt ezért is volt szükséges drágítani. A Látó mind a hétszáz példánya el szokott fogyni, a sikerlapszámokból mutatóba sincs, így azt gondoljuk, hogy a kétlejes drágítás nem befolyásolja negatívan az eladást” – fogalmazott Szabó Róbert Csaba, amikor a drágítás okairól kérdeztük. A Látóhoz hasonlóan jövő évtől a Vatra is drágít, a román nyelvű folyóiratot 8 lej helyett 10-ért lehet majd megvenni.

A kultúrában nagyon sokat drágítani nem lehet

Kénytelen volt drágítani a Maros Művészegyüttes is, de csak minimálisan, ugyanis a hivatásos néptáncegyüttes igazgatója, Barabási Attila szerint „a kultúrában nagyon sokat drágítani nem lehet”. A kedvezményes nyugdíjas és diákjegyet  5 lejről 6-ra emelték meg, az igazgató szerint azonban így is a város legolcsóbb jegyeit kínálják.

„Ha vidéki kiszállásra megyünk, akkor egy maximum 200-250 férőhelyes kultúrotthonban tudunk előadást tartani, ráadásul a műsorra leginkább a diákok és nyugdíjasok jönnek. Ilyen esetekben 600-800 lejes bevételünk van, ezért voltunk kénytelenek drágítani, hogy legalább a költségeinket fedezni tudjuk” – magyarázta Barabási Attila igazgató. Hozzátette, a felnőttjegyek továbbra sem változtak: vidéken 10, a megyeközpontban 12 lejért lehet megtekinteni a Maros Művészegyüttes előadásait.

Messze még az uniós áraktól

A Maros Megyei Múzeum a Kultúrpalota belépőjét drágította 10 lejről 12-re. Soós Zoltán múzeumigazgató szerint azonban még így is alig kéteurós a belépőjegy egy olyan rengeteg látnivalót nyújtó épületbe, mint a Kultúrpalota. „Bármelyik uniós országban elkérnének 4-5 eurót a Kultúrpalota látogatásáért. Nálunk nyilván sosem lesznek uniós árak, a fenntartási költségeink azonban folyamatosan növekednek, amit valamilyen szinten kompenzálni kell” – fogalmazott az igazgató.

Rámutatott, a megyei múzeum többi részlegén nagyjából azonosak az árak, és nem is emelkedtek: a felnőttjegy 6 lejbe, a kedvezményes gyerekjegy 3 lejbe kerül a természetrajzi, a néprajzi, valamint a várbeli régészeti részlegen is, míg a tornyos városháza és maga a torony meglátogatása felnőtteknek 6 lejbe, gyerekeknek 2 lejbe, nyugdíjasoknak 2,5 lejbe kerül. Soós Zoltán szerint ezeken az árakon nem kívánnak egyelőre változtatni, jövőtől azonban a nagy volumenű kiállításokon drágább belépőjegyet kérnek majd, de semmiképp sem lesz több 20 lejnél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés