
Fotó: Bakó Zoltán
Július 20-án volt az 500. évfordulója annak, hogy Temesváron kivégezték a parasztvezér Dózsa Györgyöt, az 1514-es parasztháború vezetőjét. Nem szerencsés dolog halálévfordulóra emlékezni, még kevésbé akkor ünnepelni, de Dózsa György esetében ez a biztos adat vele kapcsolatban, ugyanis születési évéről csak feltételezések vannak.
2014. szeptember 18., 14:512014. szeptember 18., 14:51
2014. szeptember 18., 15:012014. szeptember 18., 15:01
Személyével kapcsolatban a megyénkbeli – Héderfáján udvarházzal bíró, s innen intézkedő – alvajda és székely alispán, Barlabássy Lénárt által 1507. július 17-én kiadott okiratra támaszkodhatunk, amely szerint „Georgius Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existente” a makfalvi Dósa család az Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő család tagja volt.
Makfalva mindig is magáénak tudta a parasztháború vezérét, szobra áll a községközpont parkjában, s amint a község polgármestere, Márton Zoltán nyilatkozott, szeptember 27-én és 28-án a Dózsa-napokon fognak emlékezni az ugyan Dálnokon született, de szoros makfalvi kötődésű Dózsa Györgyre, aki itt és Kibéden töltötte gyermekéveit, ifjúságát.
A két faluban élnek ma is Dózsa (vagy Dósa) leszármazottak. Mi több, van egy épület Makfalván, a Dósa Ház, amiről Orbán Balázs is említést tesz. Ennek két romos termét most újítják fel, remélhetőleg elkészülnek vele a Dózsa-napokig. A parasztbarokk épületet jövőre teljesen fel kívánja újítani az önkormányzat, így eredeti formájában fog mutatkozni az ide látogatók előtt. Komoly kulturális központot kívánnak majd kialakítani benne, erre pályáznak jelenleg.
A községi múzeumban fel fognak avatni egy Dózsa-termet, a parasztvezérhez kötődő emlékek reprodukcióival, színházi előadás is lesz, a Dózsa monodráma. A szervezést a Wesselényi Népfőiskola vállalta fel, s munkájukban segíti őket a Wesselényi Kulturális Egyesület, meg természetesen a Makfalvi Polgármesteri Hivatal és a református egyház. A tervek szerint Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola elnöke is előadást tart majd. Szeretnének egy könyvet is kiadni, Makfalva, a Dózsák faluja címmel. Természetesen történészek is jelen lesznek a kétnapos megemlékezésen, akik a mártír parasztvezér életéről, pályafutásáról tartanak előadásokat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!