Digitális tankönyv: pro és kontra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A készülőben levő új tankönyvek mellett digitális verzió is található, amely megkönnyítené és érdekesebbé tenné a tanulást. Erre azonban nincs mindenhol lehetőség, egyes településeken nincs internet, és a számítógép is csak díszítőeleme az osztálynak. A digitális tankönyv mellett és ellen szóló véleményeket kértünk szakemberektől.

Becze Dalma

2014. június 06., 10:102014. június 06., 10:10

2014. június 06., 10:222014. június 06., 10:22

A könyvkiadók számára készült versenykiírásban többek között az is szerepelt, hogy az új tankönyveknek el kell készíteni a digitális változatát, amelyet a könyvvel együtt megkapnak a gyerekek és a pedagógusok. A dokumentációkból azonban konkrétan nem derül ki az, hogy hogy is kell kinéznie ennek a változatnak – mondta Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója.

„Én ezt úgy képzelem el, hogy a gyerek ugyanazt látja a képernyőn, mint a könyvben, de a digitális formátumban van egy többlet. Például a gyakorlatok megoldásánál nem a füzetbe karikázza a helyes válaszokat, hanem ráklikkel a gépen, ahol megjelenik az is, hogy helyes volt-e a válasz vagy sem. Ha internethez van csatlakoztatva a számítógép, az adatokat el is lehet menteni, sőt a helyes megfejtések statisztikája is elkészül. Volt olyan eset, hogy ameddig a tanár előkészített és lebonyolított egy kísérletet, lejárt az óra. A digitális könyvben lehetne felvételeket nézni kísérletekről, persze ennek az a hátránya, hogy nem a legkézzelfoghatóbb a gyerekek számára” – mondta az igazgató. Az intézmény vezetője hozzátette, nem tartja a legjobb ötletnek azt, hogy az elemi osztályosok sokat „klikkeljenek”, ugyanis ebben a korban még a gyurmázás, a ceruzával való rajzolás szükséges a fejlődésükhöz. Szerinte a nagyobbak már jobban bánnak ezekkel az eszközökkel, és önállóan, tanulás céljából is fel tudják használni ezeket. „Meg vannak az előnyei és a hátrányai a digitális könyvnek, de ez minden újítással így volt: van aki lelkesedik és van, aki szkeptikus ezzel kapcsolatban” – fejtette ki az igazgató.

Ahol még a térerő sem jár

Egyes vidéki iskoláknál nem oszt s nem szoroz a tankönyv számítógépes verziója, hiszen van, ahol számítógép sincs, az internetről nem is beszélve. A Nagyernyéhez tartozó Székes település iskolájában jártunk, ahol arról érdeklődtünk, miként használhatják majd fel a digitális könyvet. Az iskolának egyetlen számítógépe van, de az sem működik, és a faluban nincs térerő és internet sem. A tanintézetnek nyolc diákja van, összevont osztályban működik az előkészítő, a harmadik, illetve a negyedik évfolyam, szeptembertől pedig öt gyerek érkezik az előkészítőbe – tudtuk meg Boros Éva tanítónőtől. „Jól fogna egy számítógép, mert a gyerekek nagyon élvezik. Amikor működött a gép uzsonna közben betettem egy mesét, vagy énekeket tanultunk erről. Korábban volt szó arról, hogy hoznak egy működő gépet, de biztonsági okok miatt nem akarták itt hagyni az iskolában. A legújabb hírek szerint azonban adományként kap az iskola néhány számítógépet” – mondta a tanítónő.

A gyerekeknek nagyon tetszik az az ötlet, hogy a tanulás számítógép segítségével történjen. Safale Renáta és Bende Alexandra szerint érdekesebb lenne a tananyag, több kedvük lenne tanulni, s a házi feladat számítógépen való megoldásáért egyenesen ujjongtak. Azért azt is elmondták a lányok, hogy nagyon szeretnek labdázni, hintázni és csúszdázni, úgyhogy ezekkel sem hagynának fel, ha több időt töltenének a gép előtt. A tanítónő elmondta, sok szabadtéri programot szerveznek, olyan is van, amikor az udvaron tartják az órátokat, azzal pedig semmilyen számítógépes tevékenység nem ér fel.

Előbb felszerelésre lenne szükség

A nagy iskolákban több informatika labor is található, amelyekben elfér egy-egy osztály. Így könnyebb használni a digitális könyveket, de az még mindig nem lehetséges, hogy minden diák előtt legyen egy képernyő. Horváth Gabriella, a Bolyai Farkas Gimnázium aligazgatója, és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnöke elmondta, előbb fel kellett volna szerelniük az iskolákat a megfelelő eszközökkel, ezután kezdődhetne a digitalizálás. „Nem tartom rossz ötletnek a digitális könyvet, azonban meg kell nézni azt is, hogy miképpen lehet megvalósítani, hiszen nem csak nagyvárosban kell gondolkodni, vannak kisebb települések, kisebb iskolák is. Az elképzelés lényege, hogy könnyítsék a diákok munkáját, és keltse fel az érdeklődésüket a tanulás iránt, a kisebb iskolák viszont így nem tudják felvenni a versenyt. Nem szeretném azt, hogy a tankönyv helyét átvegye a digitális könyv, mert az az igazi olvasás, tanulás, ha kezünkben tarthatjuk, megfogható, bármikor elővehető” – fejtette ki Horváth Gabriella.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés