
Fotó: Boda L. Gergely
Várható volt, hogy Marosvásárhely önkormányzat képviselő-testületének csütörtöki ülésén kisebb nézeteltérést okoz az RMDSZ-Szociálliberális Unió alkotta koalícióban az iskolák kétnyelvű táblákkal való felszerelésére vonatkozó határozattervezet.
2013. február 01., 08:302013. február 01., 08:30
2013. február 01., 12:532013. február 01., 12:53
Ionela Ciotlăuş alpolgármester (Nemzeti Liberális Párt), aki korábban turistáknak nevezte a marosvásárhelyi magyarokat, elmondta, nem szavazza meg a dokumentumot, mivel már a két évvel ezelőtt hozott határozat vonatkozik erre. A Szociáldemokrata Párt önkormányzati képviselője, Cornel Brişcaru kijelentette, a tervezet ellen szavaz, mivel azt nem bocsátották közvitára legalább harminc napig – a képviselő azonban azt elfelejtette, hogy az általa kidolgozott tervezeteket sem bocsátották eddig közvitára.
Claudiu Maior (Demokrata-liberális Párt) elmondta, normális esetben megszavaznák a dokumentumot, de mivel „van egy koalíció, amely működik”, inkább tartózkodnak. „Ha nem megy át most, akkor átmegy jövő hónapban, vagy az után, ha működik a koalíció. Ha nem, akkor alkossunk egy olyan koalíciót, amely a város lakosságának érdekeit szolgálja” – mondta az RMDSZ-frakció tagjai felé fordulva.
Peti András, a tervezet kezdeményezője szünetet kért, amely alatt úgy döntöttek, hogy a két évvel ezelőtt, szintén az oktatási intézmények kétnyelvű táblákkal való felszerelésére vonatkozó határozatot bővítik ki. A szavazásnál a Szociálliberális Unió képviselői közül mindössze egy szavazott igennel. A tíz RMDSZ-es tagnak még két demokrata-liberális képviselő segített.
Marosvásárhelyen hatvanhét oktatási intézményre – óvodákra, általános és középiskolákra – kell kihelyezni százhatvan táblát, amelyek előállítási és felszerelési költségeit a megyeközpont idei költségvetéséből fedezik.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!