Végleges eredmények: közelebb a hatvan százalékhoz

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyre reálisabbak az érettségi eredmények – mondják az illetékesek. Az óvások benyújtása után Maros megyében kis híján hatvan százalékos lett az átmenési arány. Mivel idén leginkább azok iratkoztak be a tudásfelmérőre, akik folytatni szeretnék tanulmányaikat, az eredmények is jobbak.

Becze Dalma

2014. július 11., 14:212014. július 11., 14:21

2014. július 11., 14:352014. július 11., 14:35

Az idei érettségire 4040 diák iratkozott be, ebből 3823 jelent meg a vizsgákon. A vizsgázók száma egy év alatt jelentősen csökkent, ugyanis tavaly még 5125 diák szerepelt az érettségizők nyilvántartásában. Ez az eredményeket is befolyásolta, még az óvások benyújtása előtt is jobb eredmények születtek, mint elmúlt évben, idén a megye 58,44 százaléka írt 5-ös fölött.

Az eredmények kifüggesztését követően Maros megyében 952 óvást nyújtottak be – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. A jegyeikkel elégedetlen diákok közül csupán 399-nek fogadták el az újrajavítási kérelmét, 553-at visszautasítottak. Az újrajavított dolgozatokból 285 esetben emelték a jegyet, 114 diák azonban kisebb jegyet kapott az óvások elbírálása után.

A 2014-es érettségi végeredménye alapján a megye diákjainak 59,69 százaléka kapott átmenő jegyet. A legutóbbi két tudásfelmérőhöz, azaz a próbaérettségihez, illetve a tavalyi vizsgához hasonlítva, az idei vizsga eredményei lettek a legjobbak. A tavaszi próbaérettségin 46,07 volt az átmenési arány, az elmúlt évben pedig 55,61 százalék.

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint az 59,69 százalék nagyon jó eredmény. „Egyre reálisabb kép alakul ki, kezdünk a valóságba lépni. Azok, akik szeretnének tovább tanulni és valóban szükségük van az érettségire, azok a diákok most is keményen dolgoztak, ez meglátszik az eredményeken. Akik nem tanultak volna a vizsgákra, azok nem is jelentkeztek. Az előző években is, ha csak az elméleti középiskolák eredményeit néztük, ezek sokkal magasabbak voltak a megyei átlagnál. Még kell egy kis idő, ameddig egyensúlyba kerülünk, de véleményem szerint jó úton haladunk” – jelentette ki a főtanfelügyelő-helyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés