
A dicsőszentmártoni önkormányzat határozata szerint júliustól szeptemberig hétvégi napokon lezárják a főteret a Május 1. és Stadion utcák közötti szakaszon a járműforgalom előtt, hogy sétálóutcaként lehessen használni a városközpontot.
2014. július 18., 12:212014. július 18., 12:21
2014. július 18., 12:532014. július 18., 12:53
A forgalomkorlátozás szombaton délután 3 órától vasárnap éjfélig van érvényben. A határozatot életbe is ültették, ám a város lakói, vagy legalábbis egy részük, nem tartja tiszteletben a korlátozó intézkedést. Egy helyi internetes portál a központban felszerelt videokamerák segítségével múlt hét végén, a tiltás idején ellenőrizte a forgalmat, s kiderült: napközben óránként 37 autó halad át a tiltott övezeten, ezek kisebb része a környéken lakó, nagyobb részük szabálysértő. Az ilyen autósok amellett, hogy zavarják az úttesten békésen sétálgató, kerékpározó vagy görkorcsolyázó dicsőieket, olykor komoly balesetveszélyt is jelentenek.
A dolog hátterében az áll, hogy a tanácsi határozatot a lakosság előzetes megkérdezése nélkül hozták, s miután a határozat életbe lépett, közvélemény-kutatást szerveztek. Félezer helybélit kérdeztek meg, s kiderült, csak a megkérdezettek fele ért egyet a forgalom lezárásával. Az egyetértők 15 százaléka viszont azt mondta, inkább csak a vasárnapi lezárást helyeselnék. A megkérdezettek másik felének 42 százaléka ellenzi a forgalomkorlátozást, 8 százalékot pedig nem érdekel a kérdés.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!