
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi lelkészi hivatalokban lehet aláírni azt a petíciót, amelyet a Kultúrpalota háta mögé tervezett emeletes parkolóház ellen indítottak.
2013. december 10., 20:322013. december 10., 20:32
Kezdeményezője, Kovács István Dávid azt reméli, hogy magyar és román marosvásárhelyiek csatlakoznak az általa felvállalt ügyhöz, és sikerül megakadályozni, hogy az idén százéves Kultúrpalota és a mellette levő egykori Nyugdíjpalota veszélybe kerüljön.
Mint beszámoltunk róla, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala a korábbi önkormányzati képviselők beleegyezésével versenytárgyalást hirdetett, és kiválasztotta azt a céget, amely a Kultúrpalota háta mögé egy ötszintes parkolóházat épít majd. Az építészek és műemlékvédő szakemberek azonban amiatt aggódnak, hogy a nagyméretű munkálatok során károsodik a Kultúrpalota és a környező épületek is.
Kedd este kerekasztal-beszélgetést szerveztek, amelyen Kovács István Dávid bemutatta az általa szerkesztett és a római katolikus, unitárius és református lelkészi hivatalokban aláírható petíciót, amelyben az áll, hogy „Nem értek egyet azzal, hogy a Kultúrpalota háta mögé emeletes parkolóházat építsenek”.
Mint elhangzott: nem a parkolóház építése ellen akar fellépni, hanem azt szeretné megakadályozni, hogy Marosvásárhely büszkesége, a Kultúrpalota veszélybe kerüljön.
A beszélgetésen Keresztes Géza műépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy a parkolóház a gépkocsiforgalmat bevonzza majd a főtérre, és jelentősen megnő majd a zajártalom is. Benke István építész tudomása szerint a Baross Gábor (jelenleg Horea) utcában levő, a parkolóház miatt lebontásra ítélt házak lakóit folyamatosan nyomás alatt tartják, hogy adják el házaikat. A Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán szerint a közelben van két hely is: a Színház mögötti parkoló, valamint a Sportcsarnok közelében levő terület, ahova érdemes lenne egy emeletes parkolót építeni. „A Kultúrpalota háta mögé egy digitális könyvtárat vagy egy komplex kulturális központot kellene építeni, amire nagy szükség van” – hangoztatta a szakember.
A Székelyhon.ro megkérdezte: van-e reális esélye annak, hogy a két éve elfogadott, és azóta a tervezés szintjén részben megvalósított munkálatot megállítsák? Soós Zoltán elmondta, mivel a versenytárgyaláson nyertesnek kikiáltott cég már befektetett az előtanulmányok és különböző engedélyek beszerzésébe, kártérítést lehetne felajánlani neki, illetve kijelölni egy másik helyszínt, ahol megvalósíthatja tervét. „Amennyiben az önkormányzati képviselőket meg tudnánk győzni arról, hogy a lakosság óhaja az, hogy legyen parkolóház, de máshol, akkor lenne esély visszafordítani ezt a folyamatot, meg lehetne találni azt a kompromisszumos megoldást, amely nem sodorná veszélybe a város egyik legfontosabb műemléképületét” – mondta bizakodóan. Az önkormányzati képviselő úgy tudja, hogy a megyei önkormányzat is bele kell egyezzen abba, hogy a tulajdonában levő Kultúrpalota szomszédságában építkezzenek, és reméli, hogy Ciprian Dobre elnök a döntés előtt meghallgatja majd a szakemberek aggályait, és megvédi a palotát.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!