
Fotó: Boda L. Gergely
Egy romániai háztartás átlagos havi bevétele 2477 lej, amelynek kilencven százalékát a kiadások emésztik fel – áll az Országos Statisztikai Hivatal jelentésében. Az idei év első harmadának mutatói szerint a jövedelem mintegy háromnegyede élelmiszerre és rezsiköltségekre megy el. Ez egy túlságosan nagy összeg, még ha átlagokról is beszélünk, állítja Bakos Levente gazdasági szakember, tanár.
2014. július 17., 10:072014. július 17., 10:07
2014. július 17., 10:152014. július 17., 10:15
„A havi bevétel összege a közgazdász számára azt mutatja, hogy a gazdaság jó irányba halad” – magyarázta Bakos Levente, azonban hozzátette: az átlagok mindig csalnak, hiszen ez a mutató azt is jelentheti, hogy a szegények egyre többet nélkülöznek, a gazdagok pedig egyre tehetősebbek lesznek.
Ugyanakkor, ha pontosak szeretnénk lenni, meg kellene vizsgálni az infláció mértékét is, mert könnyen megtörténhet, hogy a bevételek növekednek, de a pénz vásárlóereje csökken. Másrészt egy árnyalt kép kialakításához össze kellene hasonlítani az előző évek romániai, illetve európai átlagával is.
„Az előbb felsorolt adatok hiányában is elmondható, hogy a 2477 lejes átlagértékből 2226 lej kiadást jelent – ez nem egy jó mutató. Az átlagemberek nem tudnak pénzt félretenni, ami azt jelenti, hogy egzisztenciájuk bizonytalan. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy valaki egyik pillanatról a másikra elveszíti munkahelyét, és ha nincsenek felhalmozott tartalékai, szegénységbe kerülhet” – magyarázta a közgazdász.
A jelentésből az is kiderül, hogy a jövedelmek 49,5 százalékát a fizetések, 24,1 százalékát a társadalmi segélyek, és egyéb kisebb összegek mellett, 17,9 százalékát a természetbeni bevételek teszik ki. „A romániai gazdaság jelentős részét a mezőgazdaság jelenti, tehát természetes, ha ebbe a mutatóba valamilyen módon számszerűsítik, és beszámítják a saját fogyasztásra megtermelt élelmet is” – magyarázza az utóbbi tételt Bakos Levente.
„A tény, hogy az átlagmutatók szerint a bevételek 40,5 százalékát élelemre, 22,9 százalékát pedig lakásfenntartásra, rezsire költjük – tehát az összjövedelem szinte háromnegyedét –, magyarán azt jelenti, hogy Romániában még mindig nem élünk jól” – értelmezte az adatokat a szakember, majd hozzátette: a fejlett európai országokban ez a szám az összjövedelemhez képest biztosan kisebb, de az is bizton állítható, hogy míg Romániában a jövedelmünk 1,6 százalékát hagyjuk ott éttermekben, kávézókban, hotelekben, addig ez a szám a nyugati országokban legkevesebb tízszer nagyobb.
„Mindezek ellenére nagyon lassú, de egyértelmű pozitív irányba haladó gazdasági folyamatoknak vagyunk a tanúi” – összegzi a helyzetet a szakember, ami a pozitív európai uniós mutatókkal is magyarázható. „Ami rendjén is van, mert az EU lényege a tagországok lakosságának életszínvonalának kiegyenlítése, tehát a lemaradt országok fejlődésre vannak ítélve” – tette hozzá Bakos.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!