Hatékony és bizalmi viszonyt sikerült kialakítania a műgyűjtőkkel a Maros Megyei Múzeumnak, s ennek köszönhetően a marosvásárhelyi, a Maros megyei és az erdélyi kultúrához kötődő több ritka és különleges műtárgyat vásároltak meg.
2014. július 17., 14:432014. július 17., 14:43
2014. július 17., 14:482014. július 17., 14:48
„A műkincspiacon kiemelkedően fontos a bizalom, mert egyénekről van szó, nem intézményekről, és sokan hallgatnak a birtokukban levő értékekről, nehogy valaki ellopja. Az elmúlt két-három év gyűjtési tevékenysége eredményeképpen olyan kapcsolatrendszert alakítottunk ki, hogy a műgyűjtők már nagyon értékes tárgyakat is felajánlanak. Ezek mindegyikét a múzeum a Maros Megyei Tanács külön jóváhagyásával vásárolja meg, hiszen ez nem tartozik egyik pályázati kategóriába sem, ráadásul nem tudhatjuk, hogy hol és mikor milyen értékhez jutunk hozzá. Idén eddig 70 ezer lejt költöttünk el erre a célra” – mondta a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán. Hozzátette, arra törekednek, hogy minél több megtalált vagy előkerült műkincs maradjon lehetőleg Maros megyében, de semmiképp ne hagyja el az országot.
„A múzeum profiljához illő tárgyakat vásárolunk, olyanokat, amelyek Marosvásárhelyhez, Maros megyéhez vagy Erdélyhez, illetve az itt élő népekhez köthetők. Hamarosan kiállítjuk a Várban 15 éve zajló feltárás során megtalált tárgyakat, illetve az autópálya és a kerülőút nyomvonalán is hamarosan elkezdődnek az ásatások” – tette hozzá a szakember.
A megyei önkormányzat elnöke, Ciprian Dobre elmondta, a műkincsek helyben maradásához elengedhetetlen a pontos jegyzék elkészítése. „A Teleki Tékában is az volt a gond, hogy a javakról nem készült szakértői jelentésalapú leltár. Tudomásom szerint két személynek van arra engedélye, hogy megállapítsa, hogy egyik vagy másik műtárgy országos vagyon legyen-e. Az ehhez szükséges pénzösszeget a Tékának átutaltuk, a szakértői véleményezés zajlik, s ha kész lesz, akkor ezeknek a könyveknek a státusza is megváltozik, hiszen csak a kulturális minisztériumtól igényelt speciális engedéllyel lehet majd az eredeti példányokhoz közelférni. Csak a másolatokat lehet majd lapozni” – fogalmazott Ciprian Dobre.
Soós Zoltán szerint kiemelkedően fontos érték a Teleki palota bútorai közül visszavásárolt úgynevezett kínai szekrény (nem Kínában készült, de a korban divatos kínai motívumokat hordozza), amely előkelő, ritka darab, valamint a két karosszékből, egy asztalból és egy tükörből álló barokk ülőkészlet. A tárgyak az 1700-as évek végén, Bécsben készültek. Továbbá idén jutott a megyei múzeum birtokába az egykori marosvásárhelyi Kántor fotóstúdió állványa és gépe, amelyet 1890-ben a bécsi Goldmann-műhelyben készítettek. „Ón, ezüst és bronztárgyakat is vásároltunk, valamint két portréfestményt. Az egyik Hints Miklóst ábrázolja, a másik megihletője ismeretlen, feltehetően az abafáji Huszár család férfitagját örökítették meg, alkotója pedig Barabás Miklóshoz közel álló festő lehetett” – ismertette Soós Zoltán. A Teleki palotából származó bútorokat a Rózsák tere 10. szám alatti Néprajzi Múzeumban, a tárgyakat pedig a Várban állítják ki.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!