
Fotó: Simon Eszter
Az SZNT elnöke a Nagy Menetelés előtt, október 25-én kapta kézhez az Európai Unió luxemburgi bíróságának értesítését, miszerint bejegyezték fellebbezésüket, az alperes Európai Bizottságának pedig két hónap áll rendelkezésére, hogy ellenkeresetet benyújtson.
2013. október 28., 15:232013. október 28., 15:23
2013. október 28., 15:332013. október 28., 15:33
Izsák Balázs SZNT-elnök hétfői sajtótájékoztatóján röviden ismertette az ügyet: az EB elutasította az SZNT által kidolgoztt és benyújtott polgári kezdeményezés bejegyzését. A döntést és az indoklást az SZNT-s kezdeményezők a 2011. évi 211-es számú uniós rendelettel ellentétesnek vélték, ezért keresettel fordultak az EU bíróságához, amelyben kérték az elutasítás semmissé nyilvánítását és az EB kötelezését a bejegyzésre. Erről szól a bíróság értesítése: a fellebbezést iktatták.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!