Az MPP dr. Benedek Imrével alakított koalíciót

Polgári Koalíció néven kötöttek egyezséget a Magyar Polgári Párt és a prof. dr. Benedek Imrét támogató civil szervezetek, hogy előválasztásokat sürgessenek annak érdekében, hogy a magyar polgármesterjelöltek megmérettessenek Marosvásárhelyen. A cél továbbá az, hogy esetleg erőviszony-arányosan jussanak befutó helyekhez az általuk szorgalmazott közös magyar tanácsosi listán.

Gáspár Botond

2012. február 23., 13:442012. február 23., 13:44

2012. február 23., 19:442012. február 23., 19:44

„Megegyeztünk, megértettük egymást” – jelentette be az MPP Maros megyei elnöke, László György a február 23-ai sajtótájékoztatón. „Az általunk képviselt kereszténydemokrata értékrendet ismertetjük. Nem jött létre pártok közötti összefogás, de a Polgári Koalíció az MPP, az SZNT és civilek részvételével megvalósult. Megpróbáljuk bevezetni a polgári eszmeiséget Marosvásárhelyen” – mondta László György, majd átadta a szót az MPP országos elnökének, Szász Jenőnek. „Remélem, az együttdolgozást Marosvásárhely után kiterjesztjük Maros megyére is. Az egyezség része, hogy hívjuk az RMDSZ-t is az összmagyar előválasztás előkészítésére, a professzor úr vállalja a megmérettetést, és hogy tiszteletben tartja az eredményt. Ha ez meghiúsul, akkor a Polgári Koalíció végigviszi a kampányt és június 10-én megméretkezik” – ismertette Szász Jenő.

Három magyar jelölt lehet

Ezután László György felkérte prof. dr. Benedek Imrét, hogy legyen polgármesterjelölt a marosvásárhelyi „viabilis” élet reményében. „Másságot ajánlunk Marosvásárhelyen, még a román szavazókat is meg akarjuk szólítani. Javulást, jólétet, nyitott európai szemléletet, a jövőre nézve biztosítékot és biztonságot akarunk. Szükséges az előválasztás, és nem az számít, hogy ki győz, hanem hogy az elvek érvényesüljenek” – ismertette dr. Benedek Imre.

Újságírói kérdésre, hogy konzultáltak-e Smaranda Enachéval, László György elmondta: legutóbb február 22-én tárgyaltak, és egyetértettek abban, hogy amennyiben találnak egyetlen jelöltet, aki valós alternatívát jelenthet Dorin Florea ellen, akkor Enache asszony vállalja az előválasztásokat, de ő transzetnikai koalíciót szorgalmaz. „Ha az előválasztáson nem vesz részt mind a három jelölt, azaz Vass Levente, Smaranda Enache és dr. Benedek Imre, akkor mindenki külön indul” – mondta László György.


A cél: előválasztás

Szász Jenő pedig kiegészítette: Smaranda Enache ragaszkodott a függetlenségéhez, az MPP pedig jobban akarta a politikai színeket. „Ha a választási törvény nem változik, akkor június 10-én kell urnákhoz járulni, április 30-ig kell a jelölteknek benyújtaniuk a dossziét, tehát az előválasztásokat március végéig kell megejteni. Azért álltunk Benedek Imre mögé, mert ő szorgalmazza az előválasztást, amellyel megszűnne az egypártrendszer, ugyanis az előválasztáson elért eredményekkel arányosan alakítanánk ki a közös magyar tanácsosi listát” – mondta az MPP elnöke.

Arra a kérdésre, hogy feladnák-e a polgármesteri széket csakhogy a tanácsosi listán többséget szerezzenek, Szász Jenő kijelentette: bíznak abban, hogy ha lesz előválasztás, akkor Benedek Imre legyőzi Vass Leventét, de erről még korai tárgyalni.

Arra is fény derült, hogy a koalíciót majd bejegyzik a választási irodánál, és dr. Benedek Imre azt sem tartja kizártnak, hogy az MPP jelöltjeként induljon (a jelenlegi törvény szerint ugyanis civil szervezet színeiben nem lehet indulni a választásokon).

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés