Az egységre kell törekednünk

– Egy gyergyószéki településen született, majd Gyulafehérváron tanult: mikor találkozott először a más felekezetű hívekkel?

– Borzonton születtem, a templom mellett laktunk, édesapám gondnok volt, sokat jártunk templomba, ministráltam is. Édesapám tizenhárom éves koromban halt meg, és már akkor elhatároztam, hogy Gyulafehérvárra megyek kántoriskolába, majd teológiára. A gyergyói falvak nagy része egynyelvű és egyvallású volt, de azért tudtam, hogy van református, evangélikus és unitárius egyház. Gyulafehérváron eléggé zárt életünk volt, mégis eljártunk a református lelkészhez és a templomba is, hogy megismerjük a közösségüket. Jakab Antal püspök úr 1984-ben szentelt pappá, utána Kolozsváron a Szent Mihály templomban voltam négy évig káplán. Kolozsvár lakosságának többsége ortodox, a katolikusokhoz képest többségben voltak a reformátusok is, és egy erős unitárius és evangélikus közösségeket is megismertem. Jó viszonyt építettem ki az evangélikus és az unitárius püspökkel, így a hívekkel is.

– Már akkoriban eljárt protestáns gyülekezetekbe?

– Akkor épült a Hajnal negyed. Főnököm, Czirják Árpád elküldött feltérképezni a területet, összegyűjteni a híveket és meglátogatni őket az új tömbháznegyedben is. Becsengettem a magyar nevű családokhoz, kerestem a katolikusokat. Sokan mondták, hogy ők evangélikusok, reformátusok vagy unitáriusok. Mivel az unitáriusok kevesebben voltak és az akkori lelkésszel, Bálint Benczédi Ferenccel jó viszonyt ápoltam, lejegyeztem az unitáriusok nevét és címét, s mindig betettem a postaládájába, hogy kiket látogasson meg. Kialakult egy gyakorlati ökumenia, hiszen a családok együtt éltek és én sokszor találkoztam különböző felekezetekhez tartozó hívekkel. Foglalkoztam a siketek és nagyothallók csoportjával: bejöttek a plébániára, volt közöttük más vallású is.

Az interjú teljes szövege az Erdélyi Napló január 28-án, csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.