
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
2026. január 30., 14:282026. január 30., 14:28
A hadkötelesek nyilvántartásba vétele már idén ősszel megkezdődik, hogy aztán decembertől vagy jövő év márciusától újraindulhasson a kötelező sorkatonai szolgálat – jelentette be csütörtökön Aleksandar Vucic szerb elnök a hadsereg képességeiről szóló bemutatót követően. Az államfő bejelentésére hivatkozva – az MTI nyomán – a Világgazdaság azt írta, hogy
Belgrád nem törekszik provokációra, de szükségesnek tartja, hogy megőrizze és megerősítse elrettentő képességét – indokolta az intézkedést a szerb államfő.
A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását két éve kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növeléséhez az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
szóljon hozzá!