Az autonómia népakarat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Izsák Balázs aláírta Szilágyi Zsolt EMNP-jelöltnek az államfőválasztásokon való indulását támogató kérdőívet. Az SZNT-elnök úgy vélte, ez az egyetlen helyes út az autonómiaügy érdekében, hiszen Kelemen Hunor a székelység önrendelkezését elutasító Victor Pontának kampányol.

Gáspár Botond

2014. szeptember 17., 15:032014. szeptember 17., 15:03

2014. szeptember 17., 16:072014. szeptember 17., 16:07

A nap meglepetéseként említette az SZNT elnöke, Izsák Balázs (képünkön) az EMNP alelnökét és államfőjelöltjét, Szilágyi Zsoltot a szeptember 17-ei sajtótájékoztatón, és elmondta: augusztus 17-én felhívást tett közzé Egy millió szavazatot az autonómiára címmel, amelynek célja az volt, hogy a két magyarajkú romániai államfőjelölt a kampányban hozza szóba és kötelezze el magát nyilatkozatban Székelyföld autonómiája, illetve az SZNT autonómia-statútuma mellett, egységes kiállást tanúsítva a székelyek önrendelkezése ügyében.

Csak Szilágyi válaszolt

„A felhívás másnapján, augusztus 18-án Szilágyi Zsolt válaszolt, amelyben leírta, hogy többedmagával már 2004-ben a romániai parlament elé vitte az SZNT tervét, amelyről úgy gondolják, hogy megvalósítható a jelenlegi alkotmányos keretek között. Kelemen Hunortól máig nem kaptam választ, csak üzenetet gesztusok és nyilatkozatok formájában: szerinte Székelyföld autonómiája lehetetlen a jelenlegi helyzetben. Mi ezt az autonómia ellenzéseként értelmezzük” – fogalmazott Izsák Balázs a Deus Providebit Házban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, úgy érti, hogy Kelemen Hunor az RMDSZ – amúgy hosszasan elhúzódó – autonómia-statútumának a kormánypartner PSD szimpatizánsai körében történő ellensúlyozására nyilatkozott eképpen.

Kelemen Pontának kampányol

„Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányol, aki miniszterelnökségét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ellehetetlenítésével kezdte. Ebben az ügyben szolidarizálok a MOGYE magyar oktatóival. Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányol, aki kijelentette, hogy Romániában nem lesz magyar többségű régió. Ebben az ügyben perben állok az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanáccsal, Victor Pontával és Traian Băsescuval, a tárgyalás következő fordulója pedig holnap (szeptember 18-án – szerk. megj.) lesz. Nem tudok tapsolni a Victor Ponta melletti kampánynak azért sem, mert ismerem, hogy a bíróságon milyen érveket hozott fel az erdélyi magyarok, a székelyek jövője ellen. Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányok, akinek miniszterelnöksége alatt megromlott a Románia és Magyarország közötti jó viszony, és a 60 ezres marosvásárhelyi magyarság óhajával ellentétben nem jöhet létre Marosvásárhelyen magyar konzuli iroda. Továbbá Victor Ponta az SZNT európai polgári kezdeményezése ellen perel, és ha jól tudom, Kelemen Hunor még mindig a kormány tagja miniszterelnök-helyettesként. Azt vártuk volna, hogy Kelemen Hunor az autonómia mellett, és ne ellene lépjen fel” – sorakoztatta érveit Izsák Balázs, hangsúlyozva, hogy ezek ismeretében az önrendelkezés mellett már hosszú ideje elkötelezett Szilágyi Zsoltot, a Néppárt államfőjelöltjét támogatja, és aláírta a kérdőívet.

Az RMDSZ tervezete Columbo felesége

Szilágyi Zsolt elmondta, rég „egy táborban” vannak, az SZNT és az EMNT kitartó, szívós, következetes és becsületes munkája miatt kapott új lendületet a székelyföldi autonómia-mozgalom. „Rég zajlik a vita az erdélyi magyar közéletben, hogy melyik a helyes út. 25 évvel a rendszerváltozás után látjuk, hol tartunk, erről leltárt kell készíteni. Az autonómiáról bebizonyosodott, hogy népakarat. Az eddigi politika arra sem képes, hogy a kommunizmusban létező intézményeinket, mint a MOGYE-t, megtartsa. 2004-ben 90 év után először kényszerült arra a bukaresti parlament, hogy tárgyaljon a székelyek autonómia-igényéről, akkor 10-15 perces vita zajlott. Most reméljük, több lesz, ezért indítottuk elnökjelöltet, hogy ne az öltözőből, hanem a pályáról szóljunk bele a dolgokba. 2003-ban az Európa Tanács jelentése arra kérte a tagországokat, hogy kövessék az önrendelkezés jó példáit, és előzzék meg a konfliktusokat, ezért a román alkotmány nem tiltja, hanem politikai akarat mellett lehetővé teszi az autonómiát” – fogalmazott Szilágyi Zsolt, hozzátéve, hogy támogatása nem személyének, hanem az autonómiaügynek szól. Az RMDSZ autonómia-tervezetéről elmondta, olyan mint Columbo nyomozó felesége: folyamatosan szó van róla, de még senki nem látta, és nem is biztos, hogy létezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés