Augusztus 20-án először szerveznek ünnepséget Marosvásárhelyen

Első alkalommal szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen augusztus 20., Szent István és az Új Kenyér ünnepe alkalmából. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a főtéri Keresztelő Szent János plébánia udvarára várja az érdeklődőket.

Gáspár Botond

2013. augusztus 14., 10:112013. augusztus 14., 10:11

2013. augusztus 14., 10:552013. augusztus 14., 10:55

Egy héttel az augusztus 20-ai ünnepségsorozat kezdete előtt, kedden sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a programot. A marosvásárhelyi honosítási iroda vezetője, Kirsch Attila elmondta, az a céljuk, hogy a helyi magyar közösségben tudatosítsák Szent István és az Új Kenyér ünnepét, és ebből hagyományt szeretnének teremteni.

A rendezvényt eredetileg a Színház téren képzelték el, erre azonban nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, ezért a főtér felső felében található Keresztelő Szent János plébánia udvarára várják az érdeklődőket. A szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor ötletgazda szerint a magyarok legősibb ünnepének megtartása Marosvásárhelyen 19 órakor kezdődik. Tőkés Tibor világbajnok pékmester megsüti a megye mintegy 20 kilogrammos kenyerét, amelyet az erdélyi történelmi egyházak képviselői megszentelnek, megáldanak és a szeleteket a jelenlevők között osztják szét. Ezután fellép Szabó Előd énekes, Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina színművészek, Diós Brigitta Borbála népdalénekes, valamint a backamadarasi Kincses néptáncegyüttes. Továbbá kiállítják Hunyadi László Szent István-szobrát, valamint a Magyar Korona mását, amelyet Szabó Albert amatőr képzőművész készített. A koronát székely ruhás gyerekek őrzik majd.

„Mutassuk meg, hogy itthon vagyunk és sokan vagyunk. A marosvásárhelyi magyar politikusoktól pedig azt kérném: legyen e szent napon testvére magyar a magyarnak” – fogalmazott Cseh Gábor, aki Marosvásárhely polgármesterének, Dorin Floreának, illetve a megyei önkormányzat elnökének, Ciprian Dobrénak Czegő Zoltán erdélyi költő szavaival üzent, mivel előbbi nem egyezett meg a Vásárhelyi Forgatag szervezőivel, akik így Marosszentgyörgyre kényszerültek, utóbbi pedig a Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatra csupán három magyar fellépőt hívott meg: „Azé a haza és a szülőföld, és azé a birtoklás joga, aki csontjaival megszenteli azt, és aki meleg tenyerét ükapja, ükanyja fejfájára téve megpecsételi, igen, a tulajdonjogot”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés