„Székely űrszonda” – küldetés teljesítve

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Valamennyi célkitűzését teljesítette a május 27-én, a Székelyhodos és Deményháza közötti fennsíkról felbocsátott űrszonda, mely a tervek szerint szeptember végén újra megjárja a sztratoszférát.

Szucher Ervin

2014. június 01., 16:062014. június 01., 16:06

A projektet irányító Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem vezetője, Csegzi Sándor portálunknak elégedetten nyugtázta, hogy szinte végig sikerült követni a közel négy órát repülő, és számos információs anyagot gyűjtő ballont, majd a GPS-rendszernek köszönhetően percek alatt meg lehetett találni.

„Azzal is számoltunk, hogy földet érése után más találja meg az értékes műszereket tartalmazó dobozt, az illető pedig vagy visszajuttatja nekünk, vagy nem. A modern technológiának köszönhetően viszont majdnem egyszerre értünk a helyszínre, a Beszterce-Naszód megyei Teke határába” – mondta el Csegzi. Megvonva a mérleget, a kísérletező székelyföldi és anyaországi csapat, megállapította, hogy az elképzelés és a technológia jónak bizonyult, de a nyomkövető rendszeren javítani kell.

Miután a ballon tízezer méter fölé emelkedett, a GPS-jel megszűnt és csak a rádiókommunikációs rendszernek köszönhetően lehetett követni az űrszonda útját. Így a ballon felbocsátói csak a számítógépes szimulációs programok segítségével tudták kiszámítani, hogy az űrszondát szállító, héliummal töltött ballon 21 100 méter magasságig repült. Az adatfeldolgozás egy része a Sapientia – EMTE marosvásárhelyi karán, a rádióaktivitási mérések elemzése pedig Svájcban folyik. Csegzi Sándor azt szeretné, ha a szeptember végén, Marosvásárhelyen sorra kerülő Körmöczi János nevét viselő nemzetközi fizika-konferencia keretében újabb űrszondát bocsátanának a sztratoszféra vizsgálatára, melyre ezúttal több mérőműszert, illetve egy igényesebb helymeghatározó rendszert szerelnének. A múlt kedden felbocsátott szondára szerelt kamera által készített, rendkívül érdekes légi felvétel az Universitatea Cultural Ştiintifică Târgu Mureş, balon kulcsszavak beírásával a Youtube-on tekinthetők meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés
2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
Hirdetés