Amilyen a lakosság, olyan a kultúra

Az Ariel Színház konferenciaterme hamar megtelt érdeklődő marosvásárhelyiekkel. Spielmann Mihály történész egy rövid történelmi bevezetőt tartott, amelyben a város kialakulásáról és fejlődéséről beszélt. Elmondása szerint Marosvásárhely nem volt egy jelentős település a kezdetekben, csupán egy kereskedelmi pont, amelyen többen átutaztak. A továbbiakban részletesen beszélgettek az 1945 előtti és utáni helyzetről. A ’45 előtti időszak nem volt a legfényesebb kulturális szempontból. Ebben az időben inkább közigazgatásilag és gazdaságilag fejlődött a város, a művészet iránti érzékenység hiányát pedig több anekdotával is illusztrálta a történész. Talán egyik legérdekesebb a latin nyelvet kiválóan ismerő erdélyi diák története volt. A fiatalember Hollandiába ment tanulni, majd sikeres diplomázás után hazatért egy holland feleséggel. Mivel az asszony hozománnyal jár, a hölgynek is felpakoltak otthonról néhány érdekes festményt. Az itthoniaknak nem igazán tetszett a menyecske, mert kissé testes volt, no meg nem beszélt magyarul, ráadásul azok a festmények sem hozták lázba a rokonságot. Ezek után fogták a menyecskét és festményestől, mindenestől hazaküldték Hollandiába. Később derült ki, hogy a hölgy Rembrandt unokahúga volt, és a festmények a festő eredeti munkái voltak.

A művészet iránti érdeklődés mégiscsak gyökeret vert Marosvásárhelyen. 1945 után már három mozi volt a városban, a Transilvania, a Haladás mozi, és a Kultúrpalota nagytermében is vetítettek filmeket. A városligetben fellépő vándortársulatok jelentették egy darabig a színházat, de itt tartott rendszeres kisévadokat az a kolozsvári társulat, amelynek tagjai később Magyarországra szöktek és meglapították a budapesti Vígszínházat. Nemsokára megalakult az állami színház is, amely stabil állást jelentett a környéken „hányódó” tehetségeknek. Nagy áttörés a város kultúrájában a kolozsvári orvosi kar Vásárhelyre való áthelyezése, ugyanis az egyetem tanárai és hallgatói jelentősen mértékben támogatták és aktívan részt is vettek a kultúrában. Ezek az emberek színházba jártak, műgyűjtők voltak, megalakult az orvosi zenekar, és sokan gyakorolták a festészetet is. A város művészeti iskolával, tanárképző főiskolával és színiakadémiával gazdagodott, de létrejött a filharmónia, a bábszínház és rádiója is lett Vásárhelynek.

A művészeti fénykort azonban lassan megölte a diktatúra. A kultúra művelői és támogatói, vagyis az értelmiségiek rendre elmentek. A szellemileg és kulturálisan elszegényedett városi közösségben kellett mindent újraépíteni 1989 után. Ismét alakultak civil szervezetek, azonban ezeket egyre inkább a politikum dominálta. Természetesen ’89 után is voltak történelmet író művészek a városban, de nem ettől lesz kultúrváros. Ezt a városlakók határozzák meg, minél több kulturális eseményen vesznek részt, és minél többet szerveznek, annál inkább válik kultúrvárossá Marosvásárhely.