Alkotótábor Harasztkeréken is

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az elmúlt héten Marosszentgyörgyön dolgoztak, alkottak a festőművészek, egy részük pedig hétfőn Ákosfalva községbe költözött, hogy négy napon át ott fessen.

Gligor Róbert László

2014. május 22., 11:182014. május 22., 11:18

A Napsugár Népjóléti Egyesület és a polgármesteri hivatal által szervezett első alkotótáborba hét művész jött el, mindannyian a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének tagjai: Balázs Klára, Veress Zsuzsa, Cseke Katalin, Fábián Margit, Soó Emma, Rodica Vescan és Kovács Ágnes.

A Napsugár Egyesület tagjai, bár alapvetően szociális tevékenységet folytatnak, úgy gondolták, hogy egy kis kultúrát is belopnak az emberek életébe. Ákosfalva község kilenc településének vannak értékei is, amelyeket a rohanó világban már nem vesznek észre az emberek, de érdemes azokat megörökíteni és felhívni rá a helybéliek figyelmét. A feltételek Harasztkeréken adottak, a kultúrotthonban vendégház is rendelkezésükre áll, ezért a művészek itt „vertek tábort”.

Első nap végiglátogatták a kilenc települést, és egyértelműen a templomok, mint jelentős helyi érték megörökítése mellett döntöttek, de van, aki a szentbenedeki kastélyt mutatja be az ecsetvonások eredményeként, és csütörtökig minden festő legalább egy alkotást befejez, amelyet a községnek adományoz. Ezeket kiállítás keretében a lakosság is megtekintheti, majd az ákosfalvi községháza falaira kerülnek – avatott be a részletekbe Polgár Márta, a Napsugár Egyesület elnöke, aki azt is elmondta: a harasztkerékieket meglepte az alkotótábor ötlete, de eljöttek naponta, nézegették a készülő festményeket, érdeklődtek, még a gyermekek is elcsodálkoztak, egyszóval mindenki „díjazta” a kezdeményezést, hiszen ilyen még nem volt a faluban, de a környéken sem gyakran.

Balázs Klára szervező festőművész szerint itt nagyon kedvesek, vendégszeretők az emberek, minden feltétel adott az alkotáshoz. Ugyanakkor a helyi szervezőknek köszönhetően reményeik szerint egy hosszabb távú együttműködés is kialakulhat, évente egyszer-kétszer eljönnének ide alkotni. Sőt, szívesen foglalkoznának a gyerekekkel, ugyanis van már tapasztalatuk ebben is.

Hasonlóan jól érzi magát a nyárádmenti községben Veress Zsuzsa is. Nem számított ilyen kedves fogadtatásra, ezért reméli, hogy nem okoznak csalódást munkájukkal, és tetszenek majd a képek az embereknek. Van azonban kihívás is ebben a munkában: a jelenlevők egy része modern, absztrakt festő, tőlük pedig komoly, pontos hozzáállást kíván a realista festészet.

Az alkotótáborba éppen ottjártunkkor toppant be Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, aki portálunknak elmondta: csodálatosan érezte magát a festők között az elmúlt heti tábor idején, így jövőre is megszervezik azt. Ugyanígy véli Polgár Márta is: az első ákosfalvi kezdeményezést hasonlók követik majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés