
Fotó: Boda L. Gergely
Marius Paşcan marosvásárhelyi szenátor a környezetvédelmi miniszterhez fordult Dávid Csaba ellen. Azt kifogásolta, hogy ismét ő vezeti a Maros megyei vízügyet, holott korrupció miatt korábban per indult ellene. Kiderült, már nem ő az igazgató, a szóban forgó ügy pedig 2012-ben lezárult.
2014. március 26., 14:452014. március 26., 14:45
2014. március 26., 15:342014. március 26., 15:34
Március 24-én Korodi Attila környezetvédelmi miniszterhez fordult a PDL-s Marius Paşcan, korábbi Maros megyei prefektus – aki az elmúlt időszakban a „román vagyonért” is aggódott az erdő-visszaszolgáltatás ügyében –, mondván: ismét olyan személyek vezetik a Maros Vízügyi Vezérigazgatóságot, akik ellen korábban bűnvádi feljelentés és per zajlott. Hangoztatta, a munkálatokat és a szerződéseket pártpreferenciák alapján ítélik oda és hosszabbítják meg, és – szerinte – mindez még Borbély László minisztersége alatt kezdődött. Továbbá a PNL kormányzását „kihasználva” Ciprian Dobre megyei tanácselnök a „barátait” juttatta vezető tisztségekbe a vízügynél, igazgatónak például Molnár Ervint. A szenátor Dávid Csabáról (képünkön) azt állította, hogy korábban korrupcióval és összeférhetetlenséggel vádolták meg, azzal a gyanúval, hogy magáncége kapott szerződést az általa vezetett vízügyi igazgatóságtól, és az ellenőrző bizottságok is rendellenességeket állapítottak meg a közpénzek elköltése terén.
A Székelyhon.ro érdeklődésére a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője, Simon Emese elmondta, az intézmény vezetője március 20-ától Ioan Mihail Blaga mérnök, miután március 19-én lejárt Molnár Ervin kinevezése, ezzel megszűnt a mandátuma, a néhány napnyi átmenetet pedig Dávid Csaba biztosította, aki azóta – azaz továbbra is – a technikai igazgatói munkakört tölti be. Ioan Mihail Blagáról névtelen forrásokból megtudtuk, a PSD által támogatott elektrotechnikus szakember a magánszektorban egy telekommunikációs cégnél volt 10 évig (2001 és 2011 között) területi igazgató, majd az építkezésben érdekelt vállalatnál dolgozott.
Megkeresésünkre Dávid Csaba az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban elmondta, nem igazak. „Még 2009-ben történt, hogy bizonyos Alexandru Fodor feljelentése alapján indult ellenem kivizsgálás, de kiderült, hogy ilyen személy nem létezik. 2012-ben a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – szerk. megj.) megállapította, hogy nincs helye, megalapozatlan az ügy, ezért nem is került sor perre” – ismertette Dávid Csaba.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!