Aki erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást – ’56-ra emlékeztek Marosvásárhelyen

A magyarok szabadságvágyát még Hunor és Magor hozta magával, és annak ellenére, hogy Erdélyben nem volt a budapestihez hasonló lázadás, itt is sok embert megkínoztak, meghurcoltak, mert törekedni mertek, szebb jövő akartak – mondta az Őszi csoda címet viselő rendezvény felvezetőjében Kilyén László műsorvezető, miután a Fagyöngy citerazenekar ’56-os dalokkal hangolt a megemlékezésre.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina szerint jó volna hosszan odafigyelni a megtorlást elszenvedők történeteire, inni szavaikat, és erőt meríteni belőle, mert azóta sincs valós szabadsága a teljes magyarságnak, a külhonban a viszonylagos anyagi jólét mellett sorvadnak a valódi értékek, állandósult a bizonytalanság, tetten érhető a fokozódó nyomás, amely manapság leginkább a médián keresztül éri közösségünket. „Sem 1956, sem 1989 után nem tudtuk megállítani és visszafordítani a már azelőtt elkezdődött folyamatokat. Lassan, de hatékonyan építik le a családról, egyházról, közösségről kialakult értékrendszerünket, a fiataljaink közül kevesen köteleződnek el eszme, cél iránt. Adjon Isten szívet, időt, fület a halláshoz és hitet a kitartáshoz” – fogalmazott Sándor Krisztina.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, az autonómia a szabadság intézményi garanciája. „Egy nép akkor szabad, ha dönthet önnön sorsáról. Egy nép akkor szabad, ha meghatározhatja politikai berendezkedését, ha szabadon rendelkezik erőforrásaival, ha nincs alárendelt helyzetben más népekkel szemben, ha mindenki számára biztosítottak a teljes és tényleges jogegyenlőség feltételei” – mondta, hozzátéve, hogy a román forradalom eszményeit az állam intézményei sértik meg, „mivel – úgy tűnik – közelebb állnak a diktatúra hagyományához, mint a forradalom erkölcsi, politikai örökségéhez. Az üldözött székely zászló így válik ma Romániában az emberi méltóság és a szabadság egyetlen, hiteles jelképévé. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása óta Székelyföld területi autonómiájában látja az itt élők, a székely nép szabadságának intézményi garanciáját. Október 30-ára, Székelyföld autonómiájának napjára készülve mondjuk ki: erős, hitében rendíthetetlen, ’56 hőseinek, 1989 temesvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, bukaresti hőseinek példája által megerősítve követeljük Székelyföld területi autonómiáját” – fogalmazott Izsák Balázs.

Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán – miután átadta az emlékezőknek Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét és jókívánságait – szerint erre a néhány dicső napra mindenki szimpátiával tekintett, és utána semmi nem volt olyan, mint azelőtt, a második világháború után kialkudott állapotokban. 1956 fontosságát a magyar alkotmány preambuluma is rögzíti: „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki”. „Ma is vehemensen támadják értékeinket azok, akiknek útjában áll a kereszténység, a hit, a család. A pesti srácok tudták és tették a dolgukat, márpedig ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – mondta a vezető konzul.

A Kultúrpalotában jelen levő marosvásárhelyi ’56-os elítéltek közül – Varga László, Grama János – Kelemen Kálmán szólalt fel. Humorosan megjegyezte, kezdetben hat hónapig vallatták, és ekkor érezte, hogy milyen hatalmas, mekkora veszélyt jelenthet a rendszerre, de vicces kedve hamar elszállt, olyannyira, hogy pizsamakabátjának ujjával meg akarta fojtani magát. Erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást: a folyamatosan kirótt „újabb két év börtönbüntetésekről”, a fogdában uralkodó embertelen állapotokról mesélt a hallgatóságnak.

Ezután Baricz Lajos római katolikus pap a múltból merítkező fohászt mondott, Kecskés Csaba unitárius lelkész pedig személyes élményeit osztotta meg, hiszen anyai lelkész nagyszüleit és elsőéves teológiai hallgató nagybátyját is elítélték.

Kilyén László és Ritziu Ilka Krisztina történelmi tényeket ismertetett, többek között megemlítve, hogy a kolozsvári egyetemen hazug módon azt hangoztatták, hogy a szabadságharc lényege Erdély visszacsatolása, és azt, hogy a leghatékonyabb fegyver a vers volt. Ennek jegyében Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina versben, dalban, prózában, a Vártemplom Musica Humana kórusa énekkel, Varó Huba és társulata erdélyi verbunkokkal és legényesekkel emlékezett a pesti srácokra, Márai Sándor 1956-ban New Yorkban kelt Mennyből az angyal című versének szellemiségében: „meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: »Elég volt«.”