
Fotó: Boda L. Gergely
Miközben városszerte a famészárlásokról panaszkodnak és továbbra is csonkítják a tömbházak közelében levő terebélyes fákat, egyre több helyen törik derékba a tavaly vagy tavalyelőtt ültetett életképes kis csemetéket.
2014. március 26., 19:272014. március 26., 19:27
2014. március 26., 20:112014. március 26., 20:11
Míg előbbiért a városi virágkertészet hozzá nem értésről tanúskodó munkatársai okolhatók, utóbbiakért már nem. A héten az Ady negyed felé vezető utcában levő házak mellől 13 hársfacsemetét pusztítottak el egyetlen éjszaka alatt. Párat kitéptek a helyükről, másokat kettétörtek.
A városi virágkertészet igazgatója, Moca Teodoru a Székelyhon.ro-nak elmondta: felmérést készítettek arról, hol kell pótolni a facsemetéket. „Tavaly több száz csemetét ültettünk, közülük jó pár a szárazság miatt pusztult el, mások a vandál kezek miatt nem rügyeznek idén tavasszal. Az elmúlt napokban több helyen pótoltuk ezeket, s amennyiben az időjárás megengedi, folytatjuk a faültetést” – számolt be az igazgató, aki sajnálattal mondta, hogy tud az Ady negyedben történt vandalizmusról, ott is megpróbálják pótolni a csemetéket.
Erdélyi Imre olvasónk jelezte, hogy a volt Lenin utcában, a főtértől a nagykórházig évek óta csak nyesik és vágják a fákat, de vannak helyek, ahol nem ültetnek újakat. Moca Teodoru elmondta, az említett útvonalon az idén tavasszal is több üreges, régi fát vágtak ki, jelenleg pedig a farönkök, gyökerek kitakarításával foglalkoznak. A virágkertészet igazgatója megígérte, amennyiben az elkövetkező napokban nem lesz túl meleg, és a csemeték nem kezdenek el rügyezni, már a napokban, de legkésőbb ősszel mindenképp pótolják a fákat az igen forgalmas út mellett.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!