Aggasztó méreteket öltöttek a súlyos közúti balesetek

A tavalyi Maros megyei rendőrségi tevékenység elemzése során kiderült, míg tavalyelőtt az előző esztendőhöz viszonyítva jobbak voltak az eredmények, a múlt évben egyes mutatóknál jelentős romlás volt tapasztalható.

Bakó Zoltán

2015. január 25., 15:482015. január 25., 15:48

Az év folyamán nyolc esetben tartottak megelőző jellegű kampánytevékenységet, ezek közül több is az előző években elkezdettek folytatása volt, s igen gyakran eredményeket is hoztak. A nyári időszakban a marosvásárhelyi Víkendtelep környékén indított volt eredményes, az iskolai évben a gyerekek körében a bűnmegelőzési volt hatékony.

Az utcai bűnözés kimutathatóan csökkent a 2014-es évben. Amint a beszámolóban kiemelték, nem voltak kirívó esetek, amelyek súlyosan sértették volna a közrendet és -biztonságot. Nem volt nemi erőszak, halált okozó testi sértés sem. Az év folyamán 28,08 százalékkal csökkent az utcai rablások előfordulási aránya az előző évhez képest. A leggyakoribb esetek azok voltak, amikor fiatalkorúak rabolták el az idősebb járókelők ékszereit. De nem volt halállal végződő, vagy lőfegyverrel elkövetett rablás, nem támadtak meg pénzváltó irodákat. Az utcai lopások száma azonban így is elérte a 642-t.

A vidéki bűnözés aránya is csökkent 5,99 százalékkal. Ezek közül a leggyakoribb esetek a lopások, csalások, betöréses lopások voltak. A vidéki rendőrségi körzetek szintjén csökkent a vagyon elleni bűncselekmények előfordulási aránya.

Ami viszont aggasztóan növekedett, a közúti balesetek előfordulási aránya. Az elmúlt év folyamán a megyében 279 súlyos kimenetelű közúti baleset történt, 78-cal több, mint a 2013-as évben. A balesetekben 61 személy vesztette életét, 18-cal több, mint egy évvel korábban. A súlyosan sérültek száma 281, ez is 77-tel több, mint egy évvel korábban. Az okokat tekintve a következő három vezet: a gyalogosok fegyelmezetlensége, a sebességhatárok túllépése és az útviszonyokhoz nem igazított haladási sebesség, végül pedig az elsőbbség meg nem adása a gyalogosoknak.

Bár összességében a bejelentett bűnelkövetések növekedtek (2,43 százalékkal) az előző évhez képest, ezek zöme a verekedések, egymás bántalmazásának, a fenyegetések körébe tartozik. A növekedési arányt részint a Btk.-besorolásban hozott változások is okozzák. A rablási esetek száma viszont a 2013-as 115-ről 94-re csökkent a tavaly, a vagyon elleni bűncselekmények száma is 79-cel kevesebb volt, mint az előző évben.

A súlyos bűncselekmények kategóriájába tartozó gyilkosságok száma 9 volt, emellett volt 11 gyilkossági kísérlet, három halált okozó testi sértés, 24 súlyos nemi erőszak és egy csecsemőgyilkosság (megjegyzendő, hogy ezek nem az utcai bűnözés kategóriájába tartoztak). Az ügyészségi szervekkel együttműködve a rendőrök minden esetben azonosították az elkövetőket.

Ami a gazdasági bűnözést illeti, 176 esetben kellett eljárni adócsalás, 169 esetben csalás, 24-ben sikkasztás, 6-6-ban pénzmosás, a vámszabályok megsértése, 59-ben pedig a tisztséggel való visszaélés miatt.

A Maros megyei rendőrök remélik, hogy a lakosság az idén is, akárcsak a 2014-es évben segíti munkájukban, bizalommal fordul a rendőrséghez, ezzel is támogatva a bűnüldözői és rendfenntartó tevékenységet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés